A hazai utakon is találkozhatunk az elektromos Nissan Leaf-fel

Néhány hete már magyar rendszámmal is közlekedik a tavaly „Év autójának” választott, teljesen elektromos Nissan Leaf.

A számos egyéb elismerést is begyűjtő környezetbarát kisautót a LeasePlan Hungária Zrt., hazánk vezető flotta- és gépjárműkezelője vásárolta és kezeli a következő 4 évben. Az itthon csak jövő évtől elérhető újdonságot a flottakezelő az elektromos autók töltéséhez használt gyorstöltők piacán világszerte elismert ABB részére szerezte be Hollandiából. A LeasePlan Vállalatcsoport és a Renault-Nissan Szövetség három éve partneri megállapodást kötött, hogy elősegítsék az elektromos meghajtású közlekedés nemzetközi terjedését. Az együttműködés kapcsán elindított program eredményeképp a LeasePlan Csoport 2012 elején a világ 21 országában közel félezer teljesen elektromos hajtású gépkocsit finanszírozott és kezelt. Mára az 1,3 milliós LeasePlan flottából majd minden századik alternatív hajtású, és ezek 6,7%-a teljesen elektromos.

„Jelenleg Európában elektromos autóink több mint fele Hollandiában közlekedik. Szeretnénk azonban, ha a többi országban, így Magyarországon is egyre gyakrabban találkozhatnánk velük. Részben ezt célozza az EU „Intelligens Energia – Európa” támogatását is élvező GreenPlan programunk, amely lehetővé teszi ügyfeleinknek, hogy gépjárműflottájuk üzemeltetését bevonhassák társadalmi felelősségvállalási programjukba” – mondta el Pesti Tímea, a vállalat kereskedelmi igazgatója, aki mérföldkőnek nevezte az első teljesen elektromos gépkocsijuk forgalomba helyezését. „A LeasePlan Csoport elektromos autóinak 53%-a Nissan Leaf, itthon azonban csak 2013-tól indul el a modell értékesítése. Mivel a jármű már rendelkezett európai típusbizonyítvánnyal, így kivitelezhető volt, hogy az egyik legjelentősebb ügyfelünk részére külföldről szerezzük be a Leaf-et, majd a standard folyamatot végigjárva Magyarországon helyeztessük forgalomba. Az első magyar rendszámú Nissan Leaf Hollandiából érkezett az ABB részére” – mondta el a szakember.

Az ABB nemzetközi vállalatcsoport, amely vezető szerepet tölt be az energetikai és automatizálási technológiák területén, szintén elkötelezett a fenntartható fejlődés, így a környezetkímélő közlekedési technikák iránt is, amit egyik új terméke, az elektromos autók feltöltését biztosító gyorstöltő is támogat. A vállalat nemrég helyezte üzembe hazánkban az első ilyen egyenáramú gyorstöltő technológiát használó „kútját” a MOL új környezetbarát töltőállomásán. Ez a rendszer körülbelül negyed óra alatt képes újratölteni a Nissan Leaf akkumulátorcelláit, míg váltóáramú megoldással ugyanez nyolc óráig is eltarthat. Szilvási Krisztina, a vállalat marketingkommunikációs menedzsere elmondta, hogy munkatársaik révén szeretnének saját, helyszíni menettapasztalatokat is szerezni az új elektromos autóval, amelyet aztán ügyfeleikkel is megosztanak majd. „Mi a jövő közlekedéséhez szállítjuk az infrastruktúrát, hisz az elektromos autózás elterjedéséhez elengedhetetlen a megfelelően kiépített töltőállomás-hálózat. Flottakezelő partnerünk világszerte elkötelezett híve az innovációnak és a környezetkímélő autózás terjesztésének, ezért döntöttünk úgy, hogy a segítségükkel szerezzük be flottánk első elektromos autóját.”

A nulla lokális károsanyag-kibocsájtású Nissan Leaf elektromos motorja 109 lóerős, 280 Nm-es azonnal kihasználható nyomatékot biztosít. Száz kilométerre vetítve mindössze kb. 600 forintnyi elektromos energiát igényel, de a MOL kúton az ABB által üzembe helyezett gyorstöltővel ingyen is feltölthetjük az akkumulátort. A Leaf-et egy töltéssel 170 km-es hatótávolságon belül csomagokkal együtt is kényelmesen használhatja egy család, ugyanakkor ideális megoldást jelenthet majd a vállalatok számára is azoknál a munkatársaknál, akik elsősorban városban használják.

Ajánlott tartalom

A BMW Group tervezőmérnökei bemutatják a Neue Klasse minden érzékszervet átható élményét

A milánói Salone del Mobile dizájnhét keretében a müncheni központú vállalatcsoport reflektorfénybe gurítja a jövő holisztikus vízióját.