A Chevrolet Volt atyja szerint rossz ötlet volt bevezetni a modellt

Bob Lutz, a General Motors volt alkalmazottja nemrég egy, az Autocar magazinnak adott interjújában elmondta, hogy szerinte helytelenül döntöttek akkor, amikor egy eleve kis fogyasztású modellt alakítottak elektromos hajtásúvá.

Lutznak fontos szerepe volt abban, hogy a nagy múlttal és még nagyobb adóssággal rendelkező amerikai autógyár bürokráciáján átverekedve megszületett a GM első, teljesen elektromos hajtású autója, a Chevy Volt. A cég volt alelnöke úgy nyilatkozott, hogy ma már máshogy döntene, és a Volt technológiáját egy nagy fogyasztású modellbe építené, például egy Cadillacbe. Szerinte olyan autókat, mint például egy Opel Corsa, amelyek amúgy is alig fogyasztanak benzint, nem érdemes lényegesen drágábbá tenni egy elektromos motorral.

A szakember álláspontja érthető bizonyos szempontból, a légszennyezésnél ugyanis csak az abszolút számok számítanak, így logikus, hogy először a legkevésbé hatékony járműveket alakítsuk át. A nagyobb autók ráadásul általában többe is kerülnek, így a leendő vásárlónak valószínűleg nem számít annyira, ha egy kis pluszt kényszerül fizetni a környezetért.

Ajánlott tartalom

Februárban megcsappant az elektromos autók eladása

Februárban 10,1 százalékkal nőtt éves összevetésben a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban. A legnépszerűbb választás továbbra is a benzinüzemű kivitel volt, a második legnépszerűbb pedig a hibrid-benzines. Az akkumulátoros elektromos autók részesedése februárban nem változott az egy évvel korábbihoz képest, elmaradt viszont a tavalyi átlagtól.