A biomassza eltékozlása katasztrófával fenyeget

Mindannyiunkat arra tanítottak gyerekkorunkban: hasznosítsuk újra a papírt, hogy minél kevesebb fát kelljen kivágni. A környezetvédők mozgalmát valóban az erdők védelme hívta életre.

De mára, a klímaváltozás elleni küzdelem, illetve a Föld megóvásának jegyében a környezetvédők széleskörű kampányt folytatnak a fák kivágása és elégetése érdekében, hogy azzal csökkentsék a fosszilis üzemanyagok használatát. A legtöbb embernek a napkollektorok és a szélturbinák jutnak eszébe a megújuló energiaforrások hallatán, pedig a 2010-es adatok szerint azoknak csupán kis részét, globális szinten kevesebb mint 7 százalékát alkotja a nap- és a szélenergia. A vízenergia ehhez képest jóval nagyobb arányt, 17 százalékot tesz ki. A legfontosabb megújuló energiaforrásoknak azonban kétség kívül a biomassza számít – a természet legrégebbi üzemanyaga ma a megújuló energiaforrások 76 százalékát, és az összes energiaforrás 10 százalékát adja. Ennek 60 százaléka fa, illetve trágya, amit az a közel 3 milliárd ember hasznosít, aki nem fér hozzá a modern energiahordozókhoz. A nyugati világ a biomassza-készlet másik 40 százalékát fűtési célból hasznosítja, és a jövőben egyre nagyobb mértékben használja majd arra, hogy áramot állítson elő. Ez ésszerű elgondolás, miután a nap- és szélenergia jellegéből adódóan ezekre nem lehet megbízhatóan számítani: felhős vagy szélcsendes napokon továbbra is szükségünk van a villamos energiára.

A biomassza reneszánszát éljük, mivel azt az emisszió szempontjából semleges hatásúnak tartják. Az elterjedt nézet szerint egy fa elégetésekor csak az széndioxid-mennyiség szennyezi a légkört, amennyit a fa élete során már hatástalanított, vagyis a klímára gyakorolt hatását zérónak tekinthetjük. Egyre többen kérdőjelezik meg azonban ezt a vélekedést, az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) tudományos kérdésekkel foglalkozó szakbizottsága egyenesen „súlyos számítási tévedéseken” alapuló „hibás feltételezésről” beszél, miután – szól az érvelés – ha egy erdőt kivágnak, hosszú időbe telik, míg ismét egy olyan erdő nő fel, amely képes lesz nagy mennyiségű szén-dioxid megkötésére. A klímára gyakorolt hatás az emisszió növekedését okozhatja, ha az erdők helyén bioüzemanyagok előállítását célzó energiaültetvényeket létesítenek.

A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

500 ezer forintos, komplett napelemes rendszert dobtak piacra

Az amerikai Zendure új AIO 2400 csomagja teljesen integrált erkélynapelemes rendszert kínál 800 watt teljesítménnyel, könnyű telepítéssel és intelligens vezérléssel.