70 megawattos naperőmű Japánban

Az okostelefongyártó Kyocera Kagosimában megépítette Japán legnagyobb naperőművét, a Nanatsujima Mega Solar Power Plantet. A 70 megawatt teljesítményű létesítmény 22 ezer háztartáshoz elég energiát képes előállítani. A városban van egy aktív vulkán is.

Az erőműben 290 ezer napelemet telepítenek, 314 hektáron, ami nagyjából háromszorosa Vatikánváros területének. A mostani erőművet a Kyocera hat másik céggel együtt építette fel és üzemelteti. A megtermelt energiát a helyi energiaszolgáltatónak adják el. Az ország azóta próbál kilábalni az energiaválságból, hogy a 2011-es fukusimai katasztrófa után leállították az atomerőműveiket. 2012-ben a japán kormány programmá emelte, hogy az összes energiaforrásukat megújulóra cserélik, írja az index.hu.

Ajánlott tartalom

Az elmúlt időszakban az atomenergia folyamatos fejlődésen esett át

Nemzetközi előrejelzések is azt mutatják, hogy az atomenergetika reneszánsza következik, és ebben a folyamatban a Roszatom fontos szerepet vállal, technológiájával biztosítja a bővülés feltételeit - mondta Kirill Komarov, a Roszatom vezérigazgatójának első helyettese, nemzetközi üzletfejlesztési igazgató kedden Szocsiban, az Atomexpo záró sajtótájékoztatóján.