7 elképesztő és néha a valóságtól elrugaszkodott járművet mutatunk be.

7 futurisztikus, zöld jármű

7 elképesztő és néha a valóságtól elrugaszkodott járművet mutatunk be.

Ezeknek a járgányoknak a többsége úgy néz ki mintha a Star Wars-ból, vagy a Jetson családból származnának. Ez nem feltétlenül rossz, főleg ha azt vesszük, hogy ezek a hibrid, és elektromos járművek jót tesznek a környezetünknek. Tervezők a világ minden tájáról álltak elő néhány nem mindennapi, futurisztikus járművel, legyen az repülő, tengeralattjáró, vagy éppen motor.

 

1. Pedállal mozgatható tengeralattjáró
Ez a tengeralattjáró egy az egyben úgy néz ki, mintha valamelyik James Bond filmből csöppent volna közénk. A Scubster névre keresztelt masinát egy csapat francia tervező alkotta, és ez a világon az első pedállal hajtott tengeralattjáró. A teljesen emberi erővel működtetett tengeralattjáró úgy lett kialakítva, hogy a “sofőr”-nek pedáloznia kell, hogy mozgassa a propellereket. A rendszer, attól függően, hogy milyen fitt a sofőr, elérheti a 8 km-es óránkénti sebességet. A tengeralattjáró jelenleg 6 méteres mélységig tud lemerülni, mely tökéletes lehet folyók átszelésére. Az Amazonasra nem ajánlott tehát.

 

2. Az Aquastar víz alatti, elektromos robogója
Az Aquastar alkotta meg ezt az egyedülálló, víz alatti robogót, melyet AS-2 Scooter névre kereszteltek. Ez a gép a tökéletes alternatíva arra, hogy felfedezzük a tenger mélyét. Ez a víz alatti csoda elektromos akkumulátorral van felszerelve. Az AS-2 kétszemélyes, úgyhogy elvihetjük egyik barátunkat is egy kis tengermélyi kalandra. Ha ráülünk a robogóra, egy sisakot kell felvennünk, melyen keresztül 99 %-ban láthatjuk tisztán ami előttünk van. Az oxigén 70 percig elég merülés után.

aquastar

3. A világ legnagyobb napenergiával üzemelő hajója
Íme egy napenergiával működő “csónak”, mely már a világ minden pontján megfordult. A PlanetSolar TÛRANOR névre keresztelt hajója teljes egészében a napból nyert energiával működik. Svájci tervezésű, és német építésű hajón 500 négyzetméter területet elfoglaló napelem rendszer van. Reméljük a hajógyártók tanulnak ebből, és átveszik ezt a technológiát.

 

napelemes hajó

4. BMW Motorrad E-Scooter
A BMW híres a szép dizájnú, top kategóriás autóiról. Az új Motorrad E-Scooter koncepcióval viszont a motorosokat célozzák meg. A robogó egy teljesen elektromos motorral van felszerelve, mely végsebessége elég arra, hogy autópályán is használhassuk. A kétszemélyes motor 100 km-t tud megtenni egy töltéssel.

 

e-scooter

5. A Solaris napenergiával működő autója
Ez a verda úgy néz ki mintha, Luke Skywalker ennek a régebbi verziójával robogott volna a Tatooine-on. Ez az autó kétszemélyes, és még a csomagoknak is marad hely. Az All Jafari által tervezett csoda nemrég vitte haza a fődíjat az Aurora 2050 versenyről, melynek házigazdája a Mazda volt, és amit az Aurora Solar Vehicle Association szervezett. Az autó csak és kizárólag napenergiával működik.

 

solaris

6. Az Airbus “átlátszó” repülője
Biztos mindenkiben felmerült már az, hogy milyen lenne egy “nyitott” repülőn utazni. Az Airbus tervei között szerepel egy olyan repülő, mely a madarak hatékonyságával fog repülni, és a kabinjainak falai átlátszóak lesznek. Ha valaha is elkészül ez a koncepció, nem ajánljuk a repüléstől félőknek a használatát.

 

airbus

7.  Octuri repülő jacht
Na ez az a jacht, amit még Kanye West is szívesen tudna a magáénak. A Yelken Octuri által tervezett félig jacht, félig repülő 4 árboccal rendelkezik, melyeket bármikor szárnyakká lehet alakítani. A repülő jacht 4 duplapropeller van, melyeket Nissen & Brasseur motorok mozgatnak. A gép nem mondható teljesen zöldnek, de ha a vízen van akkor szélenergiával működik.

 

repülő jacht

Ajánlott tartalom

A BMW Group tervezőmérnökei bemutatják a Neue Klasse minden érzékszervet átható élményét

A milánói Salone del Mobile dizájnhét keretében a müncheni központú vállalatcsoport reflektorfénybe gurítja a jövő holisztikus vízióját.