627 km hatótávot ígér a Tesla

Új, magasabb hatótávú változatokkal bővítette a Tesla a Model S és X kínálatát.

Az amerikai gyártó odalán ugyanis tegnap Long Range Plus modellek váltották fel az eredetileg Long Range modelleket a villanyszedán és az SUV esetében, írta a teslasok.hu. Ahogyan azt a név is sejteti, az autók fő attrakciója a tovább emelet hatótáv, igaz, drasztikusan ezúttal sem növeltek Muskék. Az amerikai honlapon feltüntetett adatok alapján a Model S LR Plus változata immáron 627 kilométert ígér egy feltöltésből, a Model X új üdvöskéje pedig 565-öt. Az előbbi, vagyis a szedán esetében további változás, hogy mostantól az alapfelszereltség részét képzik a hatékonyabb 19″-es “Tempest” kerekek, míg a Model X-nél nem volt hasonló változás. A Performance kiviteleknél sem újított a Tesla, hiszen ott továbbra is maradt az 560 és 490 kilométeres hatósugár. Elon Musk, a gyártó vezére ezzel együtt elmondta, hogy néhány hónapja már a megemelt hatótávú modelleket gyártják, így akik a közelmúltban a Plus modelleket kapták meg, de még nem tudnak róla, azoknak hamarosan egy ingyenes szoftverfrissítésen keresztül tüntetik fel az újítást. Idén továbbá erősen számíthatunk rá, hogy a Tesla ígéretéhez híven megérkeznek a “Plaid” hajtáslánccal szerelt modellek is, amelyek új magasságokba emelik a Performance változatok teljesítményét. A hárommotoros, átdolgozott rendszer várhatóan erősebb és hatékonyabb lesz amellett, hogy akár huzamosabb ideig is bírhatja a csúcsteljesítmény leadását túlmelegedés nélkül.

Ajánlott tartalom

EM: háromezernél több elektromos jármű beszerzéséhez kértek már támogatást a cégek

Közel 2500 vállalkozás több mint 3000 gépkocsi megvásárlásához igényelt állami hozzájárulást a közlekedés zöldítését szolgáló programban - tette közzé az Energiaügyi Minisztérium (EM) csütörtökön a Facebook-oldalán.