Nem az önvezető autók jelentik a jövőt a közlekedésben, továbbra is szükség lesz sofőrökre.

5 év múlva olcsóbban elektromos autózhatunk

Nem az önvezető autók jelentik a jövőt a közlekedésben, továbbra is szükség lesz sofőrökre.

A mesterséges intelligenciával felruházott elektromos járművek érkezésével viszont megváltozik a sofőrök mentalitása és a vezetéshez kapcsolódó negatívumok is megszűnnek – mondta az NRGreportnak Carlo Van de Weijer hitech specialista. Interjú.

Egyre többen gondolják úgy, a taxizásnak legfeljebb húsz éve van, s az önvezető autók veszik át a taxisok szerepét.

Sokaktól hallottam már ezt, de nem értek egyet. Lehet, hogy tévedek, én azonban úgy látom, a sofőrök értéke éppen abban rejlik, hogy időről-időre megszegik a szabályokat. A forgalmat bizonyos körülmények között nem lehet csak szabályokon keresztül értelmezni, van benne némi káosz is. Léteznek ugyan közlekedési szabályok, de ha mindenki betartaná őket, rövid időn belül leállna a forgalom. Muszáj néha kevesebb távolságot tartani annál, amit a törvény előír, megelőzni egy biciklistát, áthajtani a piroson – ezekre egy önvezető autó nem képes. S ha valaki nem tudja rugalmasan kezelni a szabályokat, az nem alkalmas arra, hogy a való világban közlekedjen. Ugyanakkor hagyni, hogy ezek a mesterséges intelligenciával működtetett, igencsak erős járművek rugalmasan értelmezzék a törvényt, jóval veszélyesebb, mintha emberek vezetnek.

Miért veszélyesebb? Durván egy hete debütált a Tesla legújabb kamionja. A cégvezető Elon Musk szerint a kamion, mely önvezető funkcióval is bír, sofőr nélkül konvojban haladva már ma tízszer biztonságosabb, mint bármilyen hagyományos tehergépjármű.

Egy konvojban is az első autót sofőr vezeti, és valahol középtájon is kell lennie valakinek, hogy szükség esetén átvegye a kormányzást. Az önvezető teherautók megjelenésével kevesebb sofőrre lesz szükség, de a közúti fuvarozás, s az utakon töltött idő megnő. Az önvezető funkció ezt ellensúlyozza. Egy nem kötöttpályán közlekedő kamionkonvoj sokkal hatékonyabb, mint egy vonat, a fuvarozás zöme ezért az utakra terelődik át. Olyannyira, hogy remélem, a fentihez hasonló automatizálás és tuning folytatódik, különben nem lesz elég sofőr.

A taxisok esetében hasonló a helyzet. Az autók valószínűleg olcsóbbak lesznek, a taxi- vagy Uber-sofőrök pedig hatékonyabbak, mivel az új rendszereknek köszönhetően az óránkénti egy fuvar helyett akár ötöt is megcsinálnak majd. A közlekedést jobban megszervezve nincs miért kiiktatni őket a rendszerből. Ha azonban minden szabályt szigorúan követnek, soha nem érik el az úticélt, és az utazás nagyon hosszadalmas.

Az önvezető autók bevezetésétől mindenki azt várja, biztonságosabb lesz a közlekedés. Ezzel nem értek egyet, a fenti okok miatt. Elég, ha a jármű akkor veszi át a kormányt sofőrtől, ha hibázik. Így is történnek balesetek, de kevesebb. A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

A német autóipar ellene van a kínai elektromos autókra kivetendő uniós védővámoknak

A német autóipar szakmai képviseleti szervezete, a VDA ellenzi a kínai elektromos autókra kivetni tervezett uniós védővámot, mivel megítélése szerint az a technológiai együttműködés akadályozásával mindkét félnek ártana.