2050-re 139 ország állhatna át teljes egészében a megújuló energiaforrásokra

Egy amerikai kutatócsapat szerint a világ országainak több mint 70 százalékának áramellátását biztosíthatná szél-, víz- és napenergia 2050-re.

Az átállással nem csak a globális felmelegedés ellen küzdhetnének, hanem emberi életeket és munkahelyeket is menthetnének. Mark Jacobson, a Stanford Egyetem munkatársa kollégáival olyan ütemterveket dolgozott ki a világ bizonyos országai számára, melyekkel nullára csökkenthetik az üvegházhatású gázok kibocsátását. Eredményeikről a Joule folyóiratban számoltak be. Jacobson szerint a légszennyezés, valamint az éghajlati és energiabiztonsági problémák világszerte szükségessé teszik a szinte azonnali átállást a megújuló energiaforrásokra.

A szakértő azt mondta, a légszennyezés miatt évente 4-7 millióan halnak meg, és több százmillióan válnak beteggé, a zéró kibocsátással azonban orvosolni lehetne a helyzetet. A kutató hozzátette, 2030-ra 80, 2050-re pedig 100 százalékos átállással elkerülhetnénk, hogy a bolygó átlaghőmérséklete az iparosodás előtti állapotokhoz képest 1,5 Celsius-foknál többel nőjön – így betarthatnánk a párizsi klímaegyezmény fő célját. A fosszilis energiaforrások mennyiségének csökkenésével idővel az áruk is emelkedne, ennek hatására pedig gazdasági, társadalmi és politikai instabilitás alakulna ki. A szén-dioxid-kibocsátás csökkentése tehát több szempontból is fontos feladat. A szakértők új ütemterveiket azon 139 országnak dolgozták ki, melyeknek energiarendszeréről elegendő adat állt rendelkezésre. A csapat olyan jövőt írt le, melyben az egész energiaszektorban villamosenergiát és már ismert technológiákat alkalmaznak; az energiaszükséglet különböző tényezők miatt alacsonyabb; illetve csak víz-, szél- és napenergiát használnak. A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

Megkezdték a 800 kilométeres, keleti gázellátó rendszer kiépítését

Megkezdte a Szibéria ereje és a Szahalin-Habarovszk-Vlagyivosztok gázvezeték összekötését a Gazprom a több mint 800 kilométereres Belogorszk-Habarovszk szakasz építésével - közölte az orosz állami gázvállalat csütörtökön a Telegram-csatornáján.