2030-ra csak elektromos autókat akarnak az utakon az Indiaiak

Komoly vállalást tett az ország az elektromos autók terén, és úgy tűnik, nem viccelnek. Az utóbbi években egyre komolyabb vállalásról érkeztek hírek Európából és Amerikából.

Norvégiában – ami már most is elektromos autó nagyhatalom – például 2025 után kitiltják a benzin- és dízelautókat, de rajta kívül másik három európai ország, valamint több amerikai állam is úgy döntött, 2050-től nem árusít dízel és benzines autókat. Most azonban a világ egy újabb pontjáról érkezett komoly vállalás, és onnan, ahonnan elsőre nem biztos, hogy számított volna rá az ember: Indiából.

Az ország 2013-ban indította el a Nemzeti Elektromobilitási Tervét (National Electric Mobility Mission Plan), később pedig a FAME névre keresztelt tervet, amivel a gyártást és az eladást is ösztönözni szeretnék. A döntéshozók célja ezzel az, hogy 2020-ra 6 millióról 7 millióra tornázzák fel a hibrid és elektromos meghajtással közlekedő autók számára az utakon, 2030-ra pedig az utakon lévő gépek 100 százaléka tisztán elektromos meghajtású legyen – beleértve a robogókat és a TukTuk-okat is – számolt be róla az Autoblog. Piyush Goyal, India energiaügyi minisztere szerint mindez azt jelentené, hogy a közlekedő EV-k tekintetében India lenne a világ legfejlettebb országa.

A politikus szerint a terv megvalósítását India nem közpénzből tervezi, ugyanakkor nagyban támogatná a fogyasztókat, hogy zöldautókat tudjanak vásárolni. Ilyen lenne például, hogy a villamos energia árát nem emelnék meg, ugyanakkor egy, a jelenleginél sokkal hatékonyabb felhasználási stratégiát dolgoznának ki. A projektre már csak azért is érdemes odafigyelni, mert India lakossága jelenleg 1,2 milliárd fő körül van, így ha az országban megszűnne a kipufogógáz-kibocsájtás, az nemcsak az ország, az egész Föld levegőjének minőségét is képes lenne javítani. Arról nem is beszélve, hogy a tervvel versenyhelyzetbe kényszerítenék a világ többi országát is.

forrás: hvg.hu

Ajánlott tartalom

A GTKB Ganz fejleszti buszgyártási képességét

A GTKB Ganz Transelektro Közlekedési Berendezéseket Gyártó Kft. fejleszti buszgyártási képességét, egyebek közt új innovatív vezérlőrendszert hoz létre a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) Plusz forrás felhasználásával - közölte a társaság az MTI-vel.