2020-ig megújul a Heathrow repülőtér

A repülőtér teljes átalakítása során egy új terminál is kialakításra kerül, mely a reptér üzemeltetői reményei szerint 20 millió utast fog kiszolgálni évente.

A teljes projekt közel 4,8 milliárd fontba kerül, ebből az új terminál építése 1 milliárdot jelent. Az építkezés részeként hatalmas, északra néző ablakokat helyeznek el, ezzel megoldva a nappali világítás jelentős részét. Természetesen napelemek telepítése a tetőszerkezetre, és egy saját, megújuló energiaforrásokat használó energiaközpont kialakítása is a terv részét képezi, melynek célja a minél energiahatékonyabb működés és zöldebb konstrukció. A rendszer ezen felül a hűtés és a fűtés biztosítását is szolgálja. A kibocsátás-csökkentés részeként várhatóan 40%-kal redukálják a szén-dioxid-kibocsátás mértékét.

Az új terminál 185 000 m²-es lesz, építését várhatóan 2013-ban fejezik be. Ezután következik a projekt második fázisa, amely során összevonják a két terminált, az előzetes tervek alapján ez 2019-ben valósulhat meg. A megújult Heathrow így már 20-30 millió utast fogadhat évente.

Heathrow

Az átépítést nem kis izgalommal várják, úgy az üzemeltetők és kivitelezők, mint a dolgozók és a légitársaságok, hiszen a világ egyik legforgalmasabb repterének a közepén kezdenek bele egy hatalmas terminál építésébe, így rendkívüli kihívás és feladat lesz a gondtalan utasszállítás folyamatos biztosítása.

Ajánlott tartalom

A kormányon múlik mikor telepíthetünk olcsó napelemet az erkélyre

Már 2023. március 31-én engedélyezni kellett volna az erkélynapelemeket Magyarországon, de ez még máig nem történt meg.