2018-ig tovább zöldül a Volkswagen

A Volkswagen Csoport a környezet védelmében is még magasabbra helyezte a mércét, és komoly célkitűzéseket fogalmazott meg.

A vállalatcsoport ennek szellemében az elkövetkező öt év során az összesen 62,4 milliárd eurót előirányzó beruházási programjának több mint kétharmadát kívánja közvetve vagy közvetlenül még gazdaságosabb járművek és új hajtásrendszerek kifejlesztésére, valamint a környezetkímélőbb termelésre fordítani. „A 2012-es Genfi Autószalon egyben a Volkswagen Csoport alapvető környezetvédelmi átszervezésének kezdete is” – jelentette be Prof. Dr. Martin Winterkorn, a Volkswagen Csoport igazgatótanácsának elnöke a Genfi Autószalonon. „Egyértelmű célunk, hogy a Volkswagent környezetvédelmi szempontból is vezető autógyártóvá fejlesszük.” A Volkswagent a dolgozói, a társadalom és a környezet felé egyaránt felelősségteljes tevékenység jellemzi. „Ez 2018-ig megfogalmazott stratégiánk alapvető és központi eleme.

Csakis az járhat tartósan az élen, aki e dimenziókat érzékeli és a gyakorlatban is meggyőzően érvényesíti” – hangsúlyozta Winterkorn, majd így folytatta: „A hosszú távú fenntarthatóság terén is egyértelműen magasabbra emeltük a mércét.” Mint elhangzott, ezen összefüggésben a vállalatcsoport a 2006 és 2015 közötti időszak során 30 százalékkal kívánja mérsékelni európai új autóinak szén-dioxid-kibocsátását. „Ezzel a Volkswagen Csoport flottája 2015-ben első ízben léphet be a rendkívül fontos 120 g/km szén-dioxid-kibocsátási határérték alá” – jelentette ki Winterkorn. Mint elmondta, ennek során minden új típusgeneráció átlagosan 10-15 százalékkal lesz gazdaságosabb elődjénél.

Gazdaságosságnövelő műszaki megoldások
A „Moduláris keresztmotoros platform (MQB)”, folytatta Winterkorn, immár minden piaci kategóriában, és a vállalatcsoport minden márkája számára elérhetővé teszi a gazdaságosság jelentős növelését, valamint az alternatív hajtási technikákat.

A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

Februárban megcsappant az elektromos autók eladása

Februárban 10,1 százalékkal nőtt éves összevetésben a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban. A legnépszerűbb választás továbbra is a benzinüzemű kivitel volt, a második legnépszerűbb pedig a hibrid-benzines. Az akkumulátoros elektromos autók részesedése februárban nem változott az egy évvel korábbihoz képest, elmaradt viszont a tavalyi átlagtól.