1,5 millió magyar iszik szennyezett vizet?

Az ivóvíz arzénszennyezése 475 település több mint másfél millió lakosát érinti Magyarországon – olvasható a Petőfi Népe csütörtöki számában. Az EU 2009 decembere óta már szankcionálhatná Magyarországot.

A Bács-Kiskun megyei napilap közlése szerint a megyében a legrosszabb a helyzet: 72 településnek kell rövid időn belül megoldania a problémát, azaz az EU által meghatározott 10 mikrogramm/liter határérték alá csökkenteni az ivóvíz arzéntartalmát.
Ha az arzénmentesítési technológiát a víz árába építenék be, akkor például Kiskunhalason megduplázódna az ivóvíz ára – nyilatkozta Farkas István, a Halasvíz Kft. vezetője. Mivel Magyarországon nem eszik az emberek tömegével a (magas arzéntartalmú) tengeri halakat, ezért naponta több mint 20 liter csapvizet kellene meginniuk ahhoz évtizedeken át, hogy reális legyen az egészségkárosodás lehetősége – idézet a kft. vezetőjét a napilap.
Az EU 2009 decembere óta szankcionálhatná Magyarországot, mert az állam vállalta, hogy addigra megoldódik az arzénprobléma – tette hozzá a szakember.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.