1000 zsák szemétnél tart a Tisza-tó önkéntes takarítója

Vasárnap érte el az 1000 zsák szemetet Párdy Bence, aki a I. Tisza-tavi PET Kupa után felmondott a munkahelyén, és július elsején költözött le a tóra, hogy folytassa a szemétszedést.

Párdy Bence az Indexnek elmondta, eddig sátorban, majd egy lakókocsiban lakott a tiszafüredi kempingben, de hidegre fordult az idő, úgyhogy most egy baráti felajánlásnak köszönhetően Abádszalókon egy apartmanba költözik, “három és fél hónap után jó lesz már házban lakni”, mondta nevetve. A hideg azonban nem tántorítja el a szemétszedéstől, a befolyt támogatásokból tudja folytatni még egy darabig, legalább november végéig biztosan ott szeretne maradni a tónál. Mikor megkérdeztem, hogy ezer zsák szemét összeszedése után nem fáradt-e el még, azt felelte, nem szoktam elfáradni, csak nagyon ritkán, írta az index.hu. 

Ajánlott tartalom

Fát ültettek a ferencvárosi labdarúgók a Budakeszi Vadasparkban

Környezetvédelmi akció keretében fa- és cserjeültetésen vettek részt csütörtökön a Ferencváros labdarúgói - Botka Endre, Dibusz Dénes és Varga Barnabás -, a klub utánpótláskorú játékosai, illetve a kezdeményező cég több képviselője a Budakeszi Vadasparkban.