10 millió zöld autó Kínában

A kínai kormány Sanghajt választotta az elektromos autó-fejlesztés országos kísérleti központjává.

 A nyersanyagimport-függőség és a környezetszennyezés miatt aggódó Peking célja 2012-re 150 ezer, 2020-ra pedig több mint 10 millió alternatív energiaforrással üzemelő jármű forgalomba helyezése az országon belül. Termelőkapacitásai, a kutatás-fejlesztési központ jellege és a 2010-es világkiállításon szerzett tapasztalatai miatt Sanghaj városa bizonyult a legalkalmasabbnak arra, hogy az elektromos jármű-fejlesztés kísérleti centrumává váljon – jelentette be Van Kang (Wan Gang) tudományos és technológiaügyi miniszter. A környezetbarát autóhasználatot ösztönző nagyszabású projektnek a város északkeleti részén fekvő Csiating (Jiading) kerület ad majd otthont, melynek 459 négyzetkilométeres területén a tervek szerint 2012-ben már több mint tízezer jármű közlekedhet benzin nélkül. A zavartalan forgalom biztosítására még idén üzembe helyeznek egy akkumulátorárusító központot és hét töltőállomást, egyet külön a tömegközlekedés számára.

 
Jövőre már 13 ezer töltőpont, 15 töltőállomás és két hidrogén-töltő stand szolgálja majd ki az elektromos járműveket, elsősorban a kerületben lévő forgalmas parkolók, bevásárlóközpontok, hotelek, mozik, kórházak, iskolák és irodák közelében. Az infrastruktúrát 2012 végére a Csiatingtől délre fekvő Minhang kerületben, a jogilag Sanghajhoz tartozó Csongming (Chongming) megyében, a Putong (Pudong) kerületben építés alatt álló Lingang városban és Sanghaj egyik legfontosabb közlekedési csomópontján, Hongcsiao (Hongqiao) területén építik tovább, két éven belül így 20 ezerre nőhet a villanyautók száma a városban. Az elektromos energia melletti döntést a központi kormány járművenként 60 ezer jüan-os (1,67 millió forint) ártámogatással segíti, Sanghaj városa ezt további kedvezményekkel egészíti ki. A központi kormány a külföldi nyersanyag-import jelentette függőség és a növekvő árak mellett a környezetszennyezés visszaszorítása miatt szorgalmazza a zöld energiára való átállást. A vezetés célja 2020-ra 10 millióra növelni az alternatív energiaforrást használó – elektromos, hibrid – járművek számát.

Ajánlott tartalom

A zöldenergia a jövő a gazdaságban, az iparban és a közlekedésben is

A zöldenergia a magyar gazdaság jövője a háztartásokban, a közlekedésben és az iparban egyaránt - mondta a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. igazgatósági elnöke vasárnap a társaság Facebook-oldalára feltöltött videóban.