Összesen harminc helyi kezdeményezést támogat a Zöldövezet program 2010-2011-es kiírása, a kezdeményezés különdíját tavalyi munkájáért a vértesboglári tűzoltóegyesület kapta.

Zöldövezetprogram keretében 30 kezdeményezés számíthat támogatásra

Összesen harminc helyi kezdeményezést támogat a Zöldövezet program 2010-2011-es kiírása, a kezdeményezés különdíját tavalyi munkájáért a vértesboglári tűzoltóegyesület kapta.

A nyertes szervezetek összesen 15 millió forintot fordíthatnak parkosítási célokra – tudatta a Zöldövezet program pénteki közleményében az MTI-vel. A MOL és az Ökotárs Alapítvány közös környezetvédelmi programja immár öt éve segíti a helyi civil kezdeményezéseket abban, hogy környezetüket szebbé és zöldebbé alakítsák. A helyi lakosság bevonásával, közösségi akció keretében eddig Magyarországon közel 700 környezetvédelemhez kapcsolódó közösségi esemény valósult. A pályázóknak először tervet kell benyújtani, majd kedvező elbírálás esetén ki kell dolgozni a végleges parkosítási terveket, amelynek legalább 1500 m2 zöldfelület (közpark, pihenőpark, játszótér, iskolapark) kialakítását, megújítását kell célul kitűznie. További elvárás, hogy őshonos növényeket ültessenek, a kivitelezés környezetbarát módon történjen, illetve a parkosításra, ültetésre közösségi akció keretében kerüljön sor.

 

A program hatására közel 700 környezetvédelemhez kapcsolódó közösségi esemény valósult meg, összesen 35 ezer önkéntes részvételével. A helyi közösségek tagjai több mint 31 ezer növényt ültettek el, melyek legnagyobb része őshonos fa, bokor vagy virág. A program sikerrel működik Szlovákiában és Romániában is. A program kiírói hamarosan új, jól áttekinthető weboldallal várják a pályázni vágyókat a zoldovezet.okotars.hu címen. A vértesboglári tűzoltóegyesület a település művelődési házát övező 2700 m2-es területet tette rendbe a programban nyert támogatásból. A közösen kidolgozott tervek alapján a területen összesen 56 fát és 48 cserjét ültettek el, és négy darab, magasított virágágyást (illatkertet) alakítottak ki. Külön gondot fordítottak arra, hogy a terület akadálymentes legyen, így kerekesszékesek számára is élményt nyújthat a közösen kialakított park.

Ajánlott tartalom

Jó hír annak, aki napelemes állami támogatásra pályázna idén

A kormány tervei szerint még az idén pályázatot hirdet azoknak, akik korábban háztartási méretű napelemes kiserőművet telepítettek és most szeretnének energiatárolót is feltenni.