Kezdőlap / Rovatok / Zöldinfó / Környezetvédelem / Zöldellő Egyház – Nyolc vallás a jövőért

Zöldellő Egyház – Nyolc vallás a jövőért

Hogyan találkozik a vallás és a környezetvédelem? A kettő nem is áll olyan távol egymástól, hiszen a világvallásokban egyaránt megtalálható az a tézis, miszerint a teremtett Föld a miénk, és felelősséggel tartozunk érte.

De érdekes példa lehet az is, hogy az Evangélikus Hittudományi Egyetemen választható szeminárium az Ökoteológia, ami már jelentősebb szakirodalommal is rendelkezik. 2013-ban jelent meg a Zöldellő Egyház című könyv, amelyben nyolc magyarországi vallás vezetőjének interjúja olvasható az egyházak zöld oldalának tükrében. Az OzoneNetwork szerdai Egyenlítő c. műsorának vendége Kodácsy Tamás, lelkész elmondta, hogy a kötet egy nagyon szép reprezentatív kiadvány, amely összefűzi, azokat gondolatokat, amik mentén adott egyházak értelmezik a teremtett világ védelmét, viszont sokkal érdekesebb megnézni azt, hogy mit tesznek gyakorlatban a fenntarthatóságért.

Beran Ferenc Pápai Káplán azt tapasztalta, hogy a 70-es évektől a szociális enciklikákon belül már következetesen kitértek a teremtésvédelemre, miszerint Isten ajándékba adta a Földet, és nem szabad kizsákmányolni, letiporni. A zöld szemléletmódot, és a fenntarthatóság elvét egy összefüggő kétlépcsős folyamattal próbálják meg közvetíteni a híveknek. A tanításokon keresztül hívják fel a figyelmet ezek fontosságára, és ebből következik a mindennapi élet gyakorlata. Például a felesleg felajánlása a rászorulóknak, ami nem feltétlen ruhanemű, hanem étel is.

Ajánlott tartalom

A Maldív-szigetek szennyezett vize a legrosszabbak egyike a világon

A Maldív-szigetek körüli vizekben az egyik legmagasabb a mikroműanyag-szennyezettség a világon, aminek súlyos következményei lehetnek a sekélyvízi korallzátonyok élővilágára és fenyegetést jelenthet a szigetek lakóinak megélhetésére is.