Zöld motor a Hungaroringen

Soha nem gondoltam volna, hogy egy hungaroringi sportmotorbemutatón is lelhetek ökológiailag korrekt járműveket.

 A Honda idei sportmotorjainak bemutatkozása erre rácáfolt, ugyanis a CBR 250 személyében egy – ha szabad így mondani – magas noemisszió faktorú, mégis kifejezetten sportmotoros élvezeteket (is) nyújtó kétkerekű került a látókörömbe írja a noemisszio. Az persze nyilvánvaló, hogy az egyébként abszolút dögös, a Honda bikafejű-brutális sportmotorjainak dizájnját öröklő kétkerekű semmiképpen sem való a kóros feltűnési viszketegségben, önbizalomhiányban és a néha már szomatikus tüneteket is produkáló kisebbségi komplexusban szenvedőknek. Nekik a megfelelő gyógyír továbbra is egy komoly zajártalmat és fogyasztást produkáló ezres sportmotor, valamilyen tuningkittel, hogy kigyorsításkor a körúton garantáltan minden szempár rájuk szegeződjön; majd pedig önelégülten állhassanak meg fagyizni néhány percre, kivillantva, mi van a bukósisak alatt.  Viszont. Akik szeretnek sportosan motorozni, a mindennapokon is egy sportos külsejű és karakterű kétkerekűre vágynak, néha rövidebb túrákat is beiktatnak, sőt egy-egy nyílt napon, szolidan, de azért még a ringen is kipróbálnák magukat, és mindezt elérhető áron akarják, ráadásul úgy, hogy 3 liter körül kijöjjenek száz kilométeren, nos, ők a CBR 250 potenciális vásárlói.

 
De vannak-e ilyen emberek? Szerintem igen. Csak esetleg ők ma még nem motoroznak. Egy igazán komoly, jó menetteljesítményű óriásrobogót túl drágának és – nem mellesleg – nagy fogyasztásúnak tartanak, viszont ennek a kategóriának a normál és/vagy sportos motorjait nem elég dizájnosnak. A Honda CBR 250 idei megjelenése napnál világosabb bizonyítéka annak, hogy immáron a világ legnagyobb gyártója is érti és érzi: előbb-utóbb lesz igény kevésbé zaj- és levegőszennyező, valamint ön- és közveszélyes, viszont a “nagyokhoz” hasonlóan dögös, sportos motorokra. (Különösen, ha Franciaország jó példáját követve egyre több helyen döntenek úgy, hogy betiltják, pontosabban helyükre, a versenypályákra tessékelik az irreális teljesítményű motorokat.)  Akik a CBR 250-est Magyarországon megveszik, valószínűleg a kedvező ára, fenntartási költségei miatt fogják választani. Viszont ők jó eséllyel meg is maradhatnak hétköznapi motorosoknak később. Márpedig a mindennapos motorral közlekedés – normális és mértékletes módja – minden ellenkező híreszteléssel ellentétben kifejezetten üdvözlendő, támogatandó, környezetbarát tevékenység.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.

Nincs hozzászólás

  1. Haha, ne vicceljünk már. Ez egy szép kettőötvenes, de mitől lenne zöld? Száz ilyen típus van.
    Vagy fizetett hirdetés, mert akkor érthető.