Zöld energia felügyeleti szoftver – avagy öko szoftver

A CA készen áll egy úgynevezett „öko-szoftver” megjelentetésére, amely azért jött létre, hogy segítse felmérni a szervezetek helyes villamos energia és egyéb források fogyasztását – ezáltal létrehozva egy olyan struktúrát, melynek segítségével nyomon követhetők és elérhetők a kitűzött célok.

Carl Terrantroy Senior értékesítési igazgató bepillantást engedett a rendszerbe. A teljesítmény monitoring szoftver már régóta a CA kínált szoftverei között volt, és úgy tűnik, hogy a gazdasági recesszió nyomására a cég támogatja az olyan eszközök kiterjesztését, melyek segítenek megfékezni a pazarlást. 

A program megszerzi a részletes és valós idejű energiafelhasználási adatokat a szervezet központi adatai alapján, vizuális jelentéseket készít az intézkedésekről, tendenciákról és figyelmeztetésekről.

„Ezen információk tudatában csökkenthetjük a költségeket és javíthatjuk a működést, emellett felmérhetjük, hogy ezek az intézkedések hogyan hatnak a céljainkra.” – mondta Terrantroy.  El fogja árulni, hogy hol vannak a „kritikus helyek” a szervezet pazarló erőforrás-felhasználásában, és hol lehet a gazdaságossá tétel legnagyobb hatása.

CA

A vállalat saját politikája a széndioxid-csökkentés érdekében gyakran nem elég. Ez az irányítási struktúra meggyőző érvet nyújt számunkra – ki kell vennünk a részünket az ökológiai lábnyom csökkentéséért folyó küzdelemből.

Ajánlott tartalom

Átadták Magyarország legerősebb szuperszámítógépét Debrecenben

Átadták Magyarország legerősebb szuperszámítógépét pénteken Debrecenben: a Komondor nevű berendezést a Debreceni Egyetem (DE) Kassai úti campusán, a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) szuperszámítógép központjában helyezték üzembe.