Vulkánkitörés – A német geofizikus szerint nem mérgező az izlandi vulkán hamuja

Senkinek sem kell aggódnia az izlandi vulkán hamuja miatt – jelentette ki egy német geofizikus csütörtökön.

Bernd Zimanowski, a Würzburgi Egyetem fizikai földrajz tanszékének professzora szerint a vulkáni hamu csak akkor lenne káros az egészségre, ha valóban nagyon magas koncentrációban jelenne meg. Erről azonban jelenleg szó sincs. A tudós hangsúlyozta: nincs benne semmi radioaktív vagy mérgező.
A geofizikus elmondta, az izlandi vulkán hamuja – mint bármely vulkáni hamu – nagyon apró, többnyire üvegrészecskékből áll, amelyek a magma finom elaprózódása során keletkeznek. A bazaltos üvegrészecskék eleve ártalmatlanok, amennyiben nem nagy mennyiségben lélegzi be az ember. Az állatok, a növények és a talaj szempontjából sem károsak.

Zimanowsi szerint a repülőgépek hajtóművében problémát okozhatnak az apró részecskék, mert megolvadnak a hajtómű robbanóterében, majd lerakódnak, és így tönkretehetik a hajtóművet. Az autók motorját viszont ez a veszély nem fenyegeti.
Időjáráskutatók szerint a hét végéig hatással lehet a légiközlekedésére a vulkánkitörés, mivel Izland felől hamufelhőt hajt a szél az európai kontinens felé. Andreas Beck német meteorológus elmondta, a felhő egy része Skandinávia felé húzódott, további felhők pedig a péntekre virradóra Németország, Svédország, Finnország, Norvégia, Lengyelország, Nagy-Britannia, Belgium, Hollandia és Észak-Franciaország területe felett fognak vonulni.
Az érintett légtereket biztonsági okokból 12-24 órára lezárják – tette hozzá Beck.

Ajánlott tartalom

Zöld színnel a fenntarthatóságért és a tudatosabb döntésekért

Egyedi zöld színt vezet be termékein a kulacsokat és Microdrinkeket forgalmazó Waterdrop vállalat. A feltűnő, élénk színnel a vállalat kifejezi elköteleződését a környezetvédelem és fenntarthatóság mellett, és egyben szeretné felhívni a figyelmet a környezettudatosabb életmód fontosságára, és a választás lehetőségére.