Vizeletből ivóvíz? Van akinek jól jön

A masina fontos eszköz lehet a globális ivóvízhiány leküzdésében. Ráadásul napenergiával működik. És nemcsak ivóvizet, hanem trágyát is előállít. Belga tudósok fejlesztették ki.

Az emberiség lélekszáma 7,2 milliárd, ebből több mint 2,5 milliárd embernek nincs hozzáférése vezetékes ivóvízhez. Ahogy az energiaellátottságot is decentralizált megoldásokkal javítanák (napenergiával működő víztisztító berendezésekkel), nem pedig nagy csővezetékek kiépítésével, úgy az ivóvízhelyzet záloga is a kis méretű eszközök lehetnének, vélik szakértők. Ebben az irányban jelent előrelépést egy belga fejlesztés: a University of Ghent kutatói által kifejlesztett gép egy speciális membránt használ, mely szétválasztja a vizeletben lévő anyagokat tiszta, iható vízre és trágyára. A vizeletet egy nagy tartályban gyűjtik össze, amely napenergiával felmelegített bojlerként funkcionál, a folyadék a membránján halad át, mely kiválasztja a vizeletből a káliumot, a nitrogént és a foszfort.

A masina energiahatékony és hálózati elektromos áramot sem igényel, mert napenergiával működik. A gép elsősorban a fejlődő országok fellendítésében lehet hatékony eszköz, valamint a szegény sorban élő lakosság életszínvonalának emelésében, illetve az emberek várható élettartamának növelésében, hiszen még ma is milliók halnak meg évente vízzel terjedő hasmenéses fertőzésekben azért, mert nincsen hozzáférések tisztított ivóvízhez. A tudósok #peeforscience, azaz “Pisilj a tudományért” szlogennel népszerűsítik találmányukat neten. A fejlesztést egy 10 napos, zenei és színházi fesztiválon mutatták be a belgiumi Ghentben. A fesztiválon a résztvevők 1000 liternyi vizeletét tisztították meg. A tervek szerint nagyobb sporteseményeken és repülőtereken folytatódna a promóció, ahol nagyobb változatait állítanák fel a bojlernek. Sebastiaan Derese viccesen egy másik szlogent is kitalált: “from sewer to brewer”, vagyis a szennyvízcsatornától a sörfőzdéig.

forrás: piacesprofit.hu

Ajánlott tartalom

Stílus és funkció – Antikolt térkövek a kerttervezésben

A kertek tervezése során a növények telepítésén van a legfőbb hangsúly, de a térkövek jól átgondolt alkalmazása is számtalan lehetőséget nyújthat. Olyan lehetőségeket rejtenek, amelyekkel megújíthatjuk kerti élettereink megjelenését, és egységes stílusban, új funkciókkal bővíthetjük a környezetet.