Víz-világtalálkozó – Nyilatkozatot fogadtak el a résztvevők a fenntartható fejlődésről

Nyilatkozatot fogadtak el a Budapesti Víz Világtalálkozó résztvevői pénteken, a tanácskozás utolsó napján. A dokumentumban kiemelik: a fenntartható fejlődéshez garantálni kell a vízellátás biztonságát.

A kedden kezdődött nemzetközi tanácskozás végén elfogadott nyilatkozatot a négy nap tematikus ülésein, valamint a civil, a tudományos, az ifjúsági és az üzleti fórumon elhangzottak alapján állították össze. A dokumentumban hét pontban foglalják össze, mi szükséges a vízellátás biztosításához a jövőben.

Az első pontban arról írnak, hogy a vizet a természet és az emberiség nem nélkülözheti, a víz hozzájárult a múltbeli fejlődéshez, és kulcsa a jövőbeli fejlődésnek, valamint a környezetvédelemnek is, amelyet egyre nagyobb kihívások érnek a globális változások miatt.

A résztvevők megállapítják: a víz egyesíti a generációkat, a nemzeteket és a kultúrákat, ez az együttműködés forrása. Ugyanakkor egyenlőtlenül oszlik el a világon, ezért, továbbá a demográfiai kihívások és az éghajlatváltozás miatt a megfelelő vízgazdálkodás létfontosságú a fenntartható fejlődés megteremtéséhez és a szegénység visszaszorításához.

A nyilatkozatban arra is kitérnek, hogy új megközelítésre van szükség a vízgazdálkodásban, a társadalmi és gazdasági kérdésekben, különösen az egészségügyi, az élelmiszer- és az energiaellátás szempontjából. A vízgazdálkodásban nagy hangsúlyt kell helyezni az emberközpontú fejlődésre és az emberi jogok védelmére, párhuzamosan a környezetvédelemmel és a biodiverzitás megőrzésével.

A negyedik pont arról szól, hogy a vízgazdálkodást a fenntarthatóságnak kell meghatároznia.

A dokumentumot elfogadók szerint szükséges, hogy a 2015 utáni időszakra vonatkozó fenntartható fejlődési célok között legyen olyan, amely kifejezetten a vízhez és a szanitációhoz (szennyvízkezeléshez) kapcsolódik. Ennek a célnak a megfogalmazásával azt a feladatot határoznák meg maguknak az országok, hogy mindenki számára elérhetővé teszik a tiszta ivóvizet és a megfelelő szanitációt. Továbbá átfogó vízgazdálkodási politikákat dolgoznak ki, amelyek lehetővé teszik a határokon átnyúló együttműködést, biztosítják a fenntartható vízellátást, garantálják az élelmiszer- és az energiabiztonságot, és óvják a környezetet. Kitérnek arra is, hogy gondoskodni kell a víz szennyezettségének csökkentéséről és az újrafelhasználásáról, és a megfogalmazandó cél nagy hangsúlyt helyezne a vízzel kapcsolatos természeti katasztrófák kezelésére és a védekezésre is.

A hatodik pontban a tudomány, a vízgazdálkodással foglalkozó tudósok jelentőségét emelik ki.

Végül a nyilatkozat utolsó részében új mechanizmus kidolgozását sürgetik, amely a kormányok közötti együttműködést szolgálná a vízzel kapcsolatos kérdésekben.

Ajánlott tartalom

Április 22. és 26. között rendezik meg a Kárpát-medencei Fenntarthatósági Témahetet

Idén április 22. és 26. között rendezik a Kárpát-medencei Fenntarthatósági Témahetet, amelynek célja a fenntarthatóság üzenetének elterjesztése iskolai keretek között - közölte az Alapértékek Nonprofit Kft. csütörtökön az MTI-vel.