Visszatértek a bölények

Kontinensünk legnagyobb szárazföldi emlőse, az európai bölény egy éve visszatért régi élőhelyére a Déli-Kárpátokban. Most, egy évvel később az állatok száma már megduplázódott, miután június 12–13-án másodszor is sor került néhány példány szabadon engedésére – közölte a WWF.

Június 12-én pénteken 5000 kilométer megtétele után – mely különösen nagy logisztikai kihívást jelentett – 14 bölény érkezett a Déli-Kárpátokhoz tartozó Szárkő-hegységbe. A második bölénycsorda tagjait hat különböző, svájci, németországi, belgiumi és franciaországi állatkertből és vadvédelmi központból telepítették át. Négy bölény egészségügyi és adminisztrációs okok miatt nem csatlakozhatott az utazáshoz. A belgiumi Bellewaerde állatkert egyik nőstény bölénye a vemhesség előrehaladott állapotában volt, ezért úgy döntöttek, hogy az állatot borjával együtt majd a következő alkalommal engedik szabadon – közölte a WWF Magyarország.

Az első csorda, melyet 2014 májusában engedtek szabadon, jól alkalmazkodott a területhez. Vadőrök és kutatók egy évig megfigyelés alatt tartották a bölényeket, és örömmel jelenthetjük, hogy az állatok „újra azonosultak a bennük élő vadállattal”. Visszanyerték képességeiket a természetben való túléléshez, és sikerült működő közösséget létrehozniuk.

Az összes új bölény egészséges; minden nehézség nélkül foglalták el helyüket egy mintegy 4 hektáros bekerített területen, ahol alkalmazkodhatnak a környezethez, és kialakíthatják közösségüket, majd innen kerülnek át egy szomszédos, 150 hektár nagyságú területre, félig szabad állapotba. A kapunyitás előtt azonban egy bika kitört az új csordából a szabadság felé, így ő lett az első bölény, mely több mint 200 év után szabadon barangolhat a Bánságban. Ez a különösen aktív viselkedés valószínűleg a hosszú utazás és az új terület felfedezésének lehetősége miatti stressznek tudható be.

Ha az első és a második bölénycsorda is kisétál a kapun, többé már nem gondozhatják őket. Teljes mértékben a természetes ökoszisztéma részévé válnak a Natura 2000 hálózathoz tartozó, 59 000 hektáros Szárkő-hegység területén, amely fontos mérföldkő a legendás állatfaj jelenleg is tartó visszavadítási folyamatában.

Visszatért, de még mindig sebezhető

Az európai bölény a kontinens legnagyobb vadon élő szárazföldi emlőse. Valaha egész Európában szabadon barangolt, kivéve Észak-Skandináviát, illetve az Ibériai-félsziget és Olaszország déli részét. Az állandó vadászat miatt a kihalás szélére került, míg végül 1927-ben a vadonban teljesen kihalt. Összesen 54 példány maradt, valamennyi fogságban. Tenyésztésükkel és Közép- és Kelet-Európába történő visszatelepítésükkel lassan ugyan, de sikerült ismét létrehozni néhány vadon élő populációt. Az európai bölény globális állománya jelenleg 5046 példányra tehető (2014. januári adatok szerint). Ezek közül mintegy 3230 él szabadon vagy félig szabadon. Ami kevesebb, mint az afrikai keskenyszájú orrszarvúk száma. A Rewilding Europe és a WWF Románia még több bölényt fog szabadon engedni a Déli-Kárpátokban, hogy egy legalább 300 tagú életképes populációt hozzanak létre 2024-ig.

Az európai bölény karizmatikus állatfaj, melyet az emberek szeretnek, és amely régi örökségnek számít Románia történelmében és kultúrájában. Az olyan európai ökoszisztémák helyreállításához, mint a Szárkő-hegység, nagyon fontos ennek a jelképes állatnak a visszatelepítése, mivel a faj kulcsfontosságú a vadonok újbóli létrehozásához és megőrzéséhez.

Legeléskor a bölény mozaikszerű erdős és füves területeket alakít ki, amitől a táj változatosabb és szervezettebb lesz. Ha ezt az állatfajt sikeresen visszatelepítjük, és élőhelyét megfelelően megóvjuk, könnyebben megőrizhetjük az ökológiai folyosókat a Kárpátok egész területén, és így lehetővé tehetjük a természetes folyamatok kialakulását.

Ajánlott tartalom

Súlyos környezeti pusztítást okozhatnak a tengeri hajózásra alkalmatlan orosz tartályhajók

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.