Verespatak – A beruházást ellenzők szerint Iohannis állásfoglalása ellentmond korábbi nyilatkozatának

A verespataki beruházást ellenző, helyi lakosokat tömörítő civil szervezet, az Alburnus Maior szerint Klaus Iohannis román államelnöknek az aranybányával kapcsolatos legújabb állásfoglalása ellentmond korábbi nyilatkozatának.

A beruházást ellenző fő civil szervezet ezt pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményben jelentette ki, miután Iohannis arra kérte a román kormányt és a beruházót, hogy kezdjék újra a tárgyalásokat a projektről. Klaus Iohannis kifejtette, hogy a verespataki beruházásról folytatott tárgyalásokat nem megfelelő módon kezelték a felek.

Hangsúlyozta, tavaly novemberi elnökké választása óta nem változott álláspontja, és úgy gondolja, hogy a projektet újból meg kell vizsgálni. Hozzátette: komoly és célirányos tárgyalás nélkül nem lehet megoldani a vitás kérdéseket, és meggyőződését fejezte ki, hogy lehetséges a párbeszéd.

Eugen David, az Alburnus Maior elnöke helyteleníti az államelnök nyilatkozatát, mert szerinte csak újból felszítja a tervet ellenzők elégedetlenségét. Úgy vélte, Klaus Iohannis mostani nyilatkozata nagyon hasonlít Victor Ponta miniszterelnök, Emil Boc volt kormányfő és Traian Basescu volt államelnök állásfoglalásaihoz, ami miatt több tízezer ember vonult utcára 2013-ban. “Ezek az optimizmust sugárzó hatósági megnyilatkozások tartották felszínen a nem életképes és törvénytelen beruházási tervet, hozzájárulva a kanadai beruházó részvényeinek tőzsdei árfolyam-emelkedéséhez” – olvasható a közleményben.

David szerint Klaus Iohannis mostani nyilatkozata ellentmond korábbi, sokkal határozottabb állásfoglalásának. Példaként idézi a dokumentum azt a kijelentést, amelyben Klaus Iohannis kifejtette: a verespataki beruházás kezdettől fogva rosszul indult, és nem kell folytatni ugyanazon az úton. Nem érthetünk egyet egy olyan technológiával, amely katasztrófákhoz vezethet – idézi a közlemény Iohannis korábbi kijelentését. Az egyesület szerint a hangnemváltozás megkérdőjelezi azt a bizalmat, amellyel a román társadalom Klaus Iohannist felruházta a tavalyi elnökválasztáson.

Ajánlott tartalom

Stílus és funkció – Antikolt térkövek a kerttervezésben

A kertek tervezése során a növények telepítésén van a legfőbb hangsúly, de a térkövek jól átgondolt alkalmazása is számtalan lehetőséget nyújthat. Olyan lehetőségeket rejtenek, amelyekkel megújíthatjuk kerti élettereink megjelenését, és egységes stílusban, új funkciókkal bővíthetjük a környezetet.