Végigsöpört a Roke tájfun Japán partvidékén

Legkevesebb hat ember halálát okozta szerdán a japán Honsú sziget délnyugati partvidékére érkezett, Roke névre keresztelt tájfun, amely súlyos fennakadásokat okozott a közlekedésben és termelésleállást a szigetország gyáraiban.

A Csendes-óceán felől érkező tájfun Japán középső része felé halad, és nem kíméli majd sem a fővárost, Tokiót, sem a földrengés sújtotta Fukusima prefektúrát. A ciklont kísérő szél és eső komoly gondokat okoz. A megáradt folyók megbénították a közúti közlekedést, a repülőtereken közel háromszáz belföldi járatot kellett törölni. A Toyota tizenegy gyárában leállította a termelést, míg a Mitsubishi hét üzemében áll a munka a tájfun miatt. A szakemberek nagy erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy a tájfunt kísérő hatalmas mennyiségű csapadék nem jusson be márciusi szökőárban megrongálódott Fukusima 1. atomerőmű reaktoraiba és turbinacsarnokaiba.

 
Aicsi prefekturában a települések utcáit néhol félméteres víz lepte el, s mintegy 130 ember a víz miatt nem tudja elhagyni lakóhelyét, őket csónakokkal menekítik ki. Vakajama prefekturában az a veszély fenyeget, hogy az esőzések miatt megemelkedett víz áttöri a gátat és elárasztja a térséget. A hatóságok több mint 1,3 millió embernek tanácsolták, hogy hagyják el lakhelyüket, mielőtt azt a ciklon elérné.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.