Vasárnapra a jelentős mennyiségű eső miatt adott ki figyelmeztetést a meteorológia

Vasárnapra a jelentős mennyiségű eső miatt adott ki elsőfokú figyelmeztetést több megyére az Országos Meteorológiai Szolgálat. E szerint Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megyékben, valamint a főváros területén 24 óra alatt több mint 20 milliméternyi csapadék hullhat.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szombat kora este az MTI-hez eljuttatott előrejelzésében azt írta: vasárnap hajnalig az Alpokalján (Vas megyében, Zala megye nyugati felén és Győr-Moson-Sopron megye nyugati részén) még 5 centiméter körüli hó hullhat, majd a hőmérséklet ott is várhatóan fagypont fölé emelkedik. Vasárnap hajnalban, illetve délelőtt Bács-Kiskun és Csongrád megyében helyenként a szél viharossá fokozódhat. A Duna-Tisza köze középső és északi részén – beleértve az Északi-középhegység területét is – nagy mennyiségű eső várható, meghaladhatja a 20, főként a hegyvidéki területeken helyenként a 30 millimétert is – közölte a meteorológiai szolgálat. Vasárnap a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 5 és 11 Celsius-fok között várható, de az Alpokalján ennél hidegebb, az Észak-Alföldön melegebb is lehet.

Ajánlott tartalom

Súlyos környezeti pusztítást okozhatnak a tengeri hajózásra alkalmatlan orosz tartályhajók

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.