Vasárnap érinti Magyarországot a villanyautók világkörüli útja

Vasárnap reggel érkezik Budapestre a Zero Race elnevezésű világkörüli túra, amely az elektromos energiával hajtott autók és a megújuló energiaforrások jelentőségére kívánja felhívni a figyelmet.

Genfből négy elektromos meghajtású autóval augusztus 16-án indultak azok a csapatok, amelyek azt szeretnék bebizonyítani, hogy károsanyag-kibocsátás nélkül 80 nap alatt körbe lehet utazni a Földet.
A jelképes versenyt a svájci Louis Palmer professzor szervezte, aki két évvel ezelőtt egy napenergiával hajtott taxival 18 hónapig utazott a világban.
A Zero Race résztvevői kifejezetten a versenyre fejlesztették a csúcstechnológiát képviselő elektromos járműveiket.
Ez az út nem a sebességről, hanem a megbízhatóságról, az energiahatékonyságról és a megújuló energiaforrások mindennapi használhatóságról szól, ugyanakkor a járművek kialakítása és a biztonságot sem szabad figyelmen kívül hagyni – hangsúlyozzák a szervezők.

A versenyen a csapatok állításuk szerint kizárólag megújuló energiaforrásból, azaz szél-, nap- és vízierőművekből származó elektromos áramot vesznek igénybe. A járművek egy feltöltéssel közel 250 kilométert tudnak megtenni, így az akkumulátorok töltése miatt gyakran kell majd megállniuk.
A Zero Race augusztus 29-én délelőtt 11 órakor érkezik a budapesti Közlekedési Múzeum elé, ahol az érdeklődők nemcsak az autókkal találkozhatnak, hanem a csaptok eddigi élményeit is meghallgathatják.
A környezetbarát verseny este 6 órára ér Debrecenbe, ahol a helybéliek a Kossuth téren nézhetik meg a járműveket. Éjjel a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. telephelyén töltik fel az akkumulátorokat, hogy másnap “teli tankkal”indulhassanak el Ukrajna felé.

Ajánlott tartalom

A BMW Group tervezőmérnökei bemutatják a Neue Klasse minden érzékszervet átható élményét

A milánói Salone del Mobile dizájnhét keretében a müncheni központú vállalatcsoport reflektorfénybe gurítja a jövő holisztikus vízióját.