Varga Zoltán: 2010-ben is folytatódik az ÖKO-program

Jövőre is folytatódik az ÖKO-program, amelynek keretében már a kémények felújítására is lehet majd pályázni – jelentette be Varga Zoltán önkormányzati miniszter kormányszóvivői tájékoztatón kedden.

A miniszter rámutatott: a kéményfelújítás mellett továbbra is lehet pályázni a lakások belső fűtésének korszerűsítésére, valamint a közüzemi mérőórák felszereltetésére is.
Varga Zoltán kiemelte: 2010-ben a költségvetés alapján 5 milliárd forint áll a minisztérium rendelkezésére, hogy finanszírozza az ÖKO-programot.
Hozzátette: a 2010-es pályázati időszak 2009 december elsejétől 2010 május 31-ig tart, de ez alatt az időszak alatt folyamatos lesz a pályázatok elbírálása, így a lakások már ezen időszak alatt megvalósíthatják a fejlesztéseket.
A miniszter emlékeztetett: a program célja, hogy megszüntesse a túlzott energiafelhasználást és a magas fűtési költségeket, amelyek a lakóépületek rossz hőtechnikai jellemzői és önálló mérő és szabályozó technikák hiánya miatt következik be.
Hangsúlyozta: a lakások belső fűtésének korszerűsítésére 77 ezer forint adható támogatásként 50 százalékos támogatási intenzitással, míg kéményfelújításra 80 ezer forintot kaphatnak a lakások 40 százalékos támogatási intenzitás mellett.
Az idei pályázati évről elmondta: 1.408 pályázat érkezett az ÖKO-programra, amelyre összesen 5,5 milliárd forintot fordított a minisztérium.

Ajánlott tartalom

Németh Szilárd: Európában a magyar családok kapták legolcsóbban az áramot és földgázt

A rezsicsökkentésnek köszönhetően 2024 márciusában Európában a magyar családok kapták legolcsóbban a háztartási villamos energiát és földgázt - tette közzé a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos szerdán közösségi oldalán.