Kezdőlap / Technológiák / Zöld autó / Elektromos autó / Vannak, de nem működnek a gyorstöltők
Tudj meg többet: Elektromos autó
index

Vannak, de nem működnek a gyorstöltők

Az elektromos autózás még szinte embrió állapotban van Magyarországon, de a közeljövőbeni jelentősége miatt már ma is fontos, hogyan működik a meglevő rendszer.

Elektromos autókat több márka is kínál, bárki bemehet a szalonokba és kis szerencsével akár raktárról is hozzájuthat egyhez. Ha kéri, zöld színű rendszámmal veheti át, amivel használhatja a buszsávokat, ingyen parkolhat, feltéve, hogy használni is tudja az autóját. Az otthoni és a pl. munkahelyi lassú töltésen kívül ugyanis sok más lehetősége akkor sincs az innovációra fogékony, kellően környezettudatos felhasználónak, ha hajlandó kifizetni az elektromos autók ma még borsos felárát. Hiába vannak ugyanis kellő médiafigyelem mellett átadott gyorstöltők, azok használata finoman fogalmazva is nehézkes.

Elektromos – de akár tölthető, azaz plug-in hibrid – autóval járni ma még kevesek “kiváltsága”, lehetősége, de az ő kedvüket is hamar el lehet rontani a töltőhálózat használhatatlanságával. Lassú töltőből, amivel órákba – akár 8-10-be is – beletelik “teletankolni” az autókat, ugyan ha nem is sok, de a jelenlegi elektromos autó penetrációhoz elegendő van és nem csak Budapesten, viszont ezek igénybevétele kevéssé életszerű az autók tényleges használata során. Az ilyen autók ugyanis pont azokban tulajdonságaikban jobbak a hagyományosoknál, amit a lassú töltés ellehetetlenít. Nevezetesen a rövid városi utak megtételére ideálisak, amikor a hideg belső égésű motorok még magasabb kibocsátást produkálnak, jobban is kopnak, míg az elektromos járművek helyi szinten semmit. Mivel télen a fűtés is jelentős energiamennyiséget igényel, így a hatótávolságuk jelentősen az elméleti maximum alatt marad, tehát sok esetben szükséges egy gyors – kb. 30 perces – töltés. Már ha van hol!

Budapesten és a közvetlen környezetében jelenleg hat teljesen nyilvános ilyen töltőpont létezik, melyek közül egyet sikerült használni az újév első napjaiban. Kettő sajnos kívül esett az elérhetőségi határon, bár azok is működőképesek voltak (Istenhegyi út, Liszt Ferenc Repülőtér parkolója).

Két elektromos gyorstöltő pont nagyon közel található egymáshoz, mindkettő az I. kerültben, de egyiket sem lehetett használni. A Várkert Bazár mélygarázsában levő műszakilag ugyan működőképes, de nem használható, míg a Vár másik oldalán a Lovas úti parkolóban levő csak előre kiváltott kártyával vehető igénybe.

Mivel akár teljesen elektromos autóval, de plug-in hibriddel még nagyobb valószínűséggel érkezhetnek vidéki, külföldi látogatók a városba, számukra a kártya előzetes igénylése se nem életszerű, se nem indokolt, amikor “elviekben” még ingyenes az utcai töltés. Budapesten dolgozó taxisoktól származó információk szerint ráadásul az ehhez a töltőhöz való kártyát sem kaphat minden igénylő. Ennek okáról a Portfolio megkérdezte a Budavári Önkormányzat illetékes osztályát, de a cikk megjelenéséig nem érkezett tőlük érdemi válasz, miként a Várkert Bazár mélygarázsában levő töltőről használhatatlanságának okáról sem adtak információt. Az is kiderült, hogy egyik felkeresett töltőoszlop sem rendelkezik pl. bankkártya olvasóval, ami a későbbiekben lehetővé tenné a fizetést.

A budai régió sokkal jobban ellátott gyorstöltővel, mint a pesti, a főváros nyugati oldalán levő 4. töltő Óbudán, a Graphisoft Parkban került felállításra. Sajnos ez sem működik – a taxisok elmondása szerint Nissan LEAF-fel sem -, pedig az üzemeltetőtől kapott információk szerint ezzel az autóval használható. De mi a helyzet a többi márka termékével?

Valamennyi elektromos energiát végül az Alkotmány u. és a Szemerey u. sarkán levő töltőből sikerült vételezni, ami még elektromos módban is elérhető távolságra volt a kísérletben részt vevő plug-in hibrid autóval. Ez a töltő az érintőképernyője segítségével könnyen kezelhető, lehet választani hagyományos és gyors töltés között, feltéve, ha más nem használja. Összesen háromféle szabvány kiszolgálására alkalmas, de valójában nem minden esetben lehet egyszerre két járművet tölteni vele. Az Alkotmány u.-i parkolási rend szerint a járdával párhuzamosan kell megállni a menetirány szerinti jobb oldalon, amikor is az autó orra a menetirány felé áll. Ezt egyébként jól látható felfestés is jelzi. Csakhogy a töltőoszlop a két hely választóvonalához kerül telepítésre, ahonnan nem ér el a töltőkábel minden autó csatlakozójához. Több modell esetében – pl. Nissan LEAF, Audi A3 e-tron, VW Golf GTE, stb. – a “hűtőrácsa”, jelvénye rejti a csatlakozót, és ha két ilyen – de eltérő töltőszabványú – autó áll egymás mögé, hiába áll rendelkezésükre szabad kábel és csatlakozó, az előrébb állóig egyszerűen nem ér el a kábel. Ez a mindennapok során szó szerinti sorban állást is szokott okozni a helyszínen. Az is érdekes volt, hogy a töltés bármikor és bárki által egyetlen gombnyomással – képernyő érintéssel – megszakítható, ami tud kellemetlenséget okozni a magára hagyott autó használójának, amikor az általa elképzelt töltési idő végén visszatér járművéhez, és azt tapasztalja, hogy abba alig került elektromos áram.

A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

index

Munkahelyek tízezreit veszélyeztetik az elektromos autók

Az elektromos autók terjedése több tízezer autóipari munkahelyet veszélyeztet Németországban.