Van, ahol már havazott

Tegnap reggelre nyugati szomszédunk magasabban fekvő tájai kifehéredtek, néhol közel fél méter hó esett.

Szerdán érkezett meg a középső és nyugati országrészben nálunk is egy csapásra hűvös, őszies időt okozó hidegfront Ausztriába, mely az Alpok hegyeiben többfelé havazást okozott, írja za idokep.hu. A szilárd halmazállapot határa hozzávetőlegesen 1000-1200 méter között mozgott, de Felső-Ausztriában előfordultak olyan helyek is, ahol 700 méteren is hópelyhek keveredtek a csapadékba – olvashatjuk a Síelők honlapján. Csütörtökön a reggeli és délelőtti órákban több hegyvidéki úton is csak hólánccal lehetett közlekedni, Obertauernben, a tenger szintje fölött 1700 méterrel például 15 cm friss hó esett. Ennél jóval több, 30-40 cm fehér égi áldás érkezett a kapruni és tiroli gleccserekre, így például Hintertux és Sölden lejtőire (ahogy a balra lévő fotón is látható). Ausztriában kb. egy hónap múlva veszi kezdetét a síszezon, így jól jött a korai havazás. Stájerországban is havazott, errefelé 10-15 cm jutott a mostani hóesésből. A havazás mellé hideg is párosult, tegnap reggel Radstadtban, illetve Ramsauban fagypont körüli hőmérsékletet mértek, míg a gleccsereken -6, -7°C-os fagy is előfordult. A következő napokra a hidegfront elhagyja a térséget, ismét naposabb, melegebb idő ígérkezik, így a most hullott hó egy jelentős része még elolvad. Bár nagyon nagy még a bizonytalanság, nem kizárt azonban, hogy a jövő hét közepén ismét egy, a mostanihoz hasonló mértékű lehűlés érje el az alpesi országot.

Ajánlott tartalom

A vizek sótartalmának növekedése evolúciós változásra kényszeríti a planktonikus szervezeteket

A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont munkatársai folyamatosan vizsgálják, hogy az emberi tevékenység, illetve az emiatt zajló klímaváltozás milyen változást okoz a környezeti feltételekben, és hogyan reagálnak erre az élőlények.