Uniós támogatással modernizálják a tököli szennyvíztisztítót

Három település mintegy 35 ezer lakosának életminőségét javítja majd a tököli szennyvíztisztító részben uniós forrásból történő modernizálása és kapacitásbővítése – közölte a város polgármestere pénteken az MTI-vel.

A csaknem kétmilliárdos beruházás megvalósításáért Tököl, Szigethalom és Halásztelek önkormányzata társulást hozott létre, és már túl is jutott a pályázat első fordulóján.

Hoffman Pál (Fidesz) elmondta, hogy a Tököl közigazgatási területén lévő, néhány éve Szigetcsép és Szigetújfalu által is használt szennyvíztisztító kapacitását a tervek szerint a jelenlegi napi 5000 köbméterről 7500-ra emelik, és a szennyvizet speciális eljárással kezelik. A módszer a Duna vízminőségét is javítja – tette hozzá a polgármester.

Az előkészítő munkálatok 2008 decemberében kezdődtek, jelenleg a tervdokumentáción dolgoznak. A társulást létrehozó három önkormányzatnak az 1,9 milliárd forintos projekthez 15 százaléknyi saját forrást kell adnia, ezt saját költségvetésükből, illetve valószínűleg közösen felvett hitelből oldják meg.

A munkálatok 2011 nyarán kezdődhetnek, az átadást 2013-ra tervezik – közölte Hoffman Pál.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.