Újrahasznosították a háztartási hulladékot

Kihirdették a háztartási hulladékok újrahasznosítására kiírt kreatív pályázat első fordulójának nyerteseit.

Megvannak az első nyertesei az Öko-Kord Országos Nonprofit Kft. és National Geographic Kids használd újra, ökosan! pályázatnak. A pályaművek megtekinthetők az www.ngkids.hu oldalon található galériában. A pályázat keretében a magazin júniustól-novembering megjelenő öt lapszámának mindegyikében egy-egy ismereterjesztő cikk jelenik meg a különböző anyagfajták a papír, a műanyag, az üveg, a fém, és a fa bemutatásával.  A cikkek a gyerekek érdeklődésének megfelelő módon mutatják be az adott frakciót, a keletkezésének körülményeit, és az adott anyagfajtára jellemző újrahasznosítási folyamatot. A pályázni kívánó gyerekek feladata, hogy az aktuális anyagfajta felhasználásával használati tárgyakat készítsenek, ezeket digitális fényképezőgéppel lefotózzák, és a fotókat feltöltsék a National Geographic Kids webodalán található galériába. A pályaműveket több szempontból bírálja el a zsűri, de a legfontosabb, hogy olyan használati tárgyakat kell készíteni, amik mások számára is könnyen elkészíthetőek és a hétköznapokban is jól használható praktikus eszközök.

 
Eredményhirdetésre a meghirdetett anyagfajtának megfelelően minden hónapban sor kerül, a nyertesek értékes ajándékokat kapnak.  A pályázat fődíja egy magyar gyártmányú kerékpár, ennek sorsa közönségszavazatok alapján dől el. A következő kategória, a papír beküldési határideje 2011. augusztus 1., úgyhogy mindenkit csak bíztatni tudunk, hogy lásson munkához. A további beküldési határidőket és a részletes játékszabályt az Öko-Kord weboldalán, www.oko-kord.hu címen lehet elolvasni.

Ajánlott tartalom

Súlyos környezeti pusztítást okozhatnak a tengeri hajózásra alkalmatlan orosz tartályhajók

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.