Újrahasznosított erdei ház 40 ezer forintból

A mindentől elzárva, egy kis erdei házban töltött idő hasznos tapasztalatnak bizonyulhat. Leleményesnek és takarékosnak kell lennünk, és talán még a helyzet letisztultságát is megtanuljuk értékelni.

Ez különösen igaz akkor, ha saját magunk építjük a kabint, teljesen újrahasznosított anyagokból. Egy angol ipari tervező, akit nemes egyszerűséggel csak Jeffrey-ként ismernek, elhatározta, hogy újrafelhasznált fából és egyéb hulladékból házat épít. A munka két hónapot vett igénybe, teljes költsége pedig mindössze 200 dollár (44,000 forint) volt, ezt nagyrészt szögekre, csavarokra, és tetőanyagra költötte. A ház építéséhez szükséges földterületet az Aprovecho szolgáltatta, egy Oregon államban található fenntartható fejlődéssel foglalkozó oktatási és kutatási központ. A projekt célja volt kideríteni, hogy lehetséges-e tisztán hulladékból házat építeni, és milyen technikák szükségesek hozzá. Jeffrey először egy 3 méter magas, tízoldalú szerkezetet állított fel, melyhez egy lebontott kabinból származó faanyagot használt fel. A boltozatot újrahasznosított raklapokból építette. A tető vízhatlanításához kátrányt használt (amely nem túl környezetbarát). Érdekes módon a hőszigetelést többek között gyapjúval oldotta meg. Végül pedig az Aprovecho diákjai segítségével vályoggal fedték be a külső falakat.

-

-

Ajánlott tartalom

A vizek sótartalmának növekedése evolúciós változásra kényszeríti a planktonikus szervezeteket

A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont munkatársai folyamatosan vizsgálják, hogy az emberi tevékenység, illetve az emiatt zajló klímaváltozás milyen változást okoz a környezeti feltételekben, és hogyan reagálnak erre az élőlények.