Újra mozog az Antarktiszról levált jégtömb

Újra mozog az Antarktisz-félszigetről július közepén levált hatalmas jégtömb, az A68, ami már 18 kilométerre távolodott a Larsen C selfjégtől – írja az MTI.

Az Európai Űrügynökség (ESA) műholdképei azt mutatják, hogy az 5800 négyzetkilométeres jégtömb először öt kilométerre távolodott el a selfjégtől, majd hetekig egy helyben állt. A szeptember 16-i műholdfelvételek szerint már 18 kilométerre jutott a kontinenstől. Daniela Jansen glaciológus szerint a jéghegy csak lassan sodródik a félsziget mentén, mert akadályozza a tengeri jég. Arra számít, hogy az A68 tovább sodródik észak felé, majd belekerül a sarkvidék körüli viharzónába, amely keleti irányba téríti el, ahogy hasonló esetekben is történt. A szakértők májusban jósolták meg, hogy nyáron leszakadhat egy hatalmas darab egy törésvonal mentén a Larsen C jégselfből (a parti síkságról a tengerbe belenyúló jégtömegből). A nagyjából 350 méter vastag jegű Larsen C az Antarktisz nyugati részén terül el, feltartóztatva az őt tápláló gleccsereket. A 200 méter vastag jégtömb leszakadásával a selfjég a tömege 10 százalékát vesztette el. A tengerből 30 méterre kiemelkedő, több mint 1000 gigatonnás A68 a negyedik legnagyobb jéghegy, amelyet valaha megfigyeltek. A víztartalma öt évig fedezné a világ teljes vízfogyasztását.

Ajánlott tartalom

Vasárnap kezdődik a fővárosi tavaszi nagytakarítás

Tavaszi nagytakarítást lesz április 21-én és 28-án a Nagykörúton és környezetében, továbbá a főváros számos forgalmas közterén és csomópontjában a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. és Budapesti Közlekedési Központ (BKK) együttműködésében.