Újdonság a Toyotától

A japán autógyár, a Toyota ismét hallat magáról azzal a fejlesztésével, amely a golyóálló hidrogéncellás hajtáslánc kialakítására irányul. A hidrogénhajtás fejlesztésében ez a megoldás újabb mérföldkőnek számít.

A japán szakemberek rendkívül komolyan veszik ezt a területet, mely még nem igazán terjedt el az autógyártásban. Tudvalevően a legtöbb márka, vagy rivális inkább a hibridekben vagy éppen az elektromos autókban látja a jövőt, írja az alternativenergia.hu. Vitathatatlan tény, hogy a főszerep a közeljövőben biztosan a hibrid és az elektromos autóké lesz, de az erőteljesen fejlesztő Toyota cég szakembereinek meggyőződése, hogy az esztendők múlásával minden autógyártó követi példájukat és nagy erőbedobással fogják fejleszteni a hidrogéncellás hajtásláncokat.

Ugyancsak erőteljesen figyelnek a biztonságra, hiszen ez is fontos kérdés, tekintettel arra, hogy a hidrogén nem veszélytelen. Ennek tudatában a Toyota úgymond katonailag is tesztelte a gyártmányt, amikor is fegyverekkel célozta, lőtte meg az általa kifejlesztett üzemanyagtankokat. A tesztelés végeredménye sikeres volt, ugyanis a hivatalos tájékoztatás szerint a cella az 50-es kalibernek is képes volt ellenállni és a kiskaliberű fegyverekből kilőtt golyók pedig egyszerűen lepattantak a tartályról.

A Toyota 2015-ben tervezi piacra vinni az első ilyen speciális cellával felszerelt szérigyártású autóját, amely egyetlen egy tankolással 500 kilométert lesz képes megtenni. Kétség se férhet hozzá: az ár magas lesz. Forintban számolva, mintegy 12-14 millió forintért kínálják majd az új kocsikat, de később természetesen számítani lehet jelentős árcsökkenésre.

Ajánlott tartalom

Februárban megcsappant az elektromos autók eladása

Februárban 10,1 százalékkal nőtt éves összevetésben a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban. A legnépszerűbb választás továbbra is a benzinüzemű kivitel volt, a második legnépszerűbb pedig a hibrid-benzines. Az akkumulátoros elektromos autók részesedése februárban nem változott az egy évvel korábbihoz képest, elmaradt viszont a tavalyi átlagtól.