Újabb vízerőmű épülhet Bős–Nagymarosnál

További, a jelenleginél kisebb vízerőművel gyarapodhat a Bős–nagymarosi Vízmű. Az állami kézben levő Vízgazdálkodási és – építőipari Vállalat ugyanis Dunacsúnnál azoknak a zsilipeknek a felújítását tervezi, amelyek a Bős–nagymarosi Vízmű részét képezik.

„A zsilipek alatti vízerőmű építésének célja azoknak a vízáramlatoknak a hidroenergetikai kihasználása, amelyeket eddig a Duna medrébe engedtek” – áll a társaság beruházási tervében, amelynek az életkörnyezetre gyakorolt hatásait (EIA) már vizsgálják. A Pravda.sk, a Pravda napilap portáljának információi szerint a dunacsúni kisebb vízerőmű az állami vállalatnak hozzávetőleg 22 millió eurójába kerül, annak a teljesítménye pedig 7 megawatt lesz. Az erőműben a villanyáramot majd két Kaplan-féle horizontális turbina fejleszti. Az új vízerőmű építése jövőre kezdődne. Az egész építkezés azt követően két évig tarthat.

Megújítható energiaforrás

„A háromféle legjelentősebb megújítható energiaforrás egyikét a vízfolyamok hidropotenciáljának villanyáram-termelés céljára kis vízerőművek segítségével történő kihasználása jelenti. A kis vízerőművek nagyobb hőerőművek elé helyezésének pozitív környezetvédelmi hozadéka főként a gáz-halmazállapotú kibocsátások, a hamu és a pernye képződésének csökkentésében rejlik” – hangsúlyozta saját terveit a vízgazdálkodási vállalat.

Az említett állami tulajdonú vállalatot 1953-ban azzal a céllal létesítették, hogy előkészítse és kivitelezze a Szlovákia vízgazdálkodásával kapcsolatos fő beruházások fejlesztését. A többi között villanyáram-termeléssel és – ellátással, valamint a vízgazdálkodási és energetikai tevékenységek felügyeleti irányításával, illetve a vízi építmények üzemeltetésével is foglalkozik.

Itt tervezték megépíteni a bős–nagymarosi vízlépcsőt is, első ütemét 1986-ban, a nagymarosi erőmű utolsó egységét pedig 1990-ben kellett volna üzembe helyezni. Eredeti formájában végül sosem valósult meg, mivel a magyar kormány a környezetvédők és civilek tiltakozásának hatására 1989-ben leállította a magyar oldalon az építkezéseket, 1992 májusában pedig felbontotta a szerződést az (akkor még) csehszlovák féllel.

Ajánlott tartalom

A zöldenergia a jövő a gazdaságban, az iparban és a közlekedésben is

A zöldenergia a magyar gazdaság jövője a háztartásokban, a közlekedésben és az iparban egyaránt - mondta a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. igazgatósági elnöke vasárnap a társaság Facebook-oldalára feltöltött videóban.

Nincs hozzászólás

  1. A környezetvédők helyiek és nemzetköziek, a drágalátos megélhetési fajták közül, most hol is vannak? Csak Nagymarosunk miatt habzott a pofijuk oly veszettül és minden más meg OK ugye?