Újabb szivárgás volt Fukusimában

Japánban ismét sugárszennyezett víz szivárgott a talajba a két évvel ezelőtt megrongálódott fukusimai atomerőműből. A létesítmény üzemeltetője csütörtökön bejelentette, hogy kiürítik az eresztő, föld alatti tartályokat.

Ezúttal abból a csővezetékből folyt el 22 liter radioaktív víz, amelyen keresztül a korábban eresztő tartályokból szivattyúzták ki a szennyezett folyadékot. Az erőmű föld alatti hét víztározó tartályából a napokban háromról derült ki, hogy ereszt. Az egyikből legalább 120 köbméter sugárszennyezett víz jutott a talajba az erőművet üzemeltetető TEPCO energiavállalat közlése szerint. A tartályokban a 2011. márciusi földrengést és cunamit követően megrongálódott erőmű sérült 1-es és 3-as reaktorának hűtésére korábban felhasznált vizet tárolják. A folyadékot már megtisztították a radioaktív céziumtól, de az továbbra is tartalmaz más szennyező anyagokat.

A TEPCO bejelentette, hogy június végéig biztonságosabb tárolókba helyezi át a 23 600 köbméter sugárszennyezett vizet, miután Motegi Tosimicu gazdasági, kereskedelmi és ipari miniszter arra szólította fel a céget, hogy hagyjon fel az eresztő föld alatti tartályok használatával.

Ajánlott tartalom

Harmadik-negyedik helyet foglaljuk el a dízel és benzin árakkal a környező országhoz képest

Elérhetőek a hazai és régiós üzemanyagár-információk a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) honlapján, a hazai dízel és benzin ára a harmadik-negyedik helyen van a környező országok között - hívta fel a figyelmet a szervezet pénteken.