Átadták a 313 millió forintból megvalósuló naperőművet a Zsellér Kft. Majsai úti telephelyén.

Újabb napelemparkot adtak át Kiskunhalason

Átadták a 313 millió forintból megvalósuló naperőművet a Zsellér Kft. Majsai úti telephelyén.

A családi vállalkozás a pályázat mellé ugyanannyi összeget szán további energetikai korszerűsítésre, és a hizlaldát is új épülettel bővítik majd. Az átadón elhangzott, fontosnak tartják a környezet védelmét, így a közel 500KW-os napelempark ezt a célt is szolgálja.

A nemzeti színű szalagot Zsellér Pál cégalapító, Bognár Koppány ügyvezető, Bányai Gábor, a térség országgyűlési képviselője valamint Fülöp Róbert polgármester vágta át. Az EU-s pályázati beruházás első ütemében a telep villamos energia szükségletének kielégítésére egy 499 KW-os napelempark épült. A megtermelt áramot a hálózatba táplálják, majd a szolgáltatón keresztül vételezik a vállalkozás üzemeltetéshez szükséges villanyt – tudtuk meg. A pályázat következő szakaszában egy új hizlaldát is építenek, és további energetikai korszerűsítéseket hajtanak végre a cég telephelyén, írta a halasinfo.hu. 

Ajánlott tartalom

Jó hír annak, aki napelemes állami támogatásra pályázna idén

A kormány tervei szerint még az idén pályázatot hirdet azoknak, akik korábban háztartási méretű napelemes kiserőművet telepítettek és most szeretnének energiatárolót is feltenni.