Újabb hidrogénes SUV-t fejleszt a Hyundai

A Hyundai már évek óta keményen dolgozik a hidrogénes, pontosabban fogalmazva üzemanyagcellás modelleken, a koreaiak ugyanis a szóban forgó technológiában látják a jövőt.

Most pedig bejelentette a gyártó,hogy egy vadonatúj modellt fejlesztgetnek, ami nem meglepő módon egy szabadidőautó – a lépés teljesen logikus, hiszen a szabadidőmodellek kategóriája töretlen fejlődést mutat, másrészt pedig a jelenleg piacon lévő mindkét hidrogénautó (Toyota Mirai és Honda Clarity Fuel Cell) ’hagyományos’ felépítésű.

A Hyundai nem mellesleg bejelentette, hogy rövidesen megkezdi az üzemanyagcellás ix35 FCV sorozatgyártását, ami ugye szintén egy hasonló felépítésű crossover modell, azonban mivel nem egy dedikált, kimondottan hidrogénes járműnek fejlesztett és született autóról van szó, esetében még szükséges hozni néhány kompromisszumot. Ezeket hivatott levetkőzni a már a kezdetektől fogva üzemanyagcellás autónak készülő utód, ami néhány éven belül máris piacra léphet. A specifikációkról egyelőre nem sokat tudunk, azonban a koreaiak 500 mérföldes, vagyis mintegy 800 kilométeres hatótávról beszélnek, ami egyedülálló lenne az üzemanyagcellás modellek között. Az árakról és a pontos megjelenésről persze még korai lenne bármit is írni, de minden bizonnyal rövidesen többet fogunk tudni a Hyundai következő nagy dobásáról.

forrás: autopult.hu

Ajánlott tartalom

Februárban megcsappant az elektromos autók eladása

Februárban 10,1 százalékkal nőtt éves összevetésben a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban. A legnépszerűbb választás továbbra is a benzinüzemű kivitel volt, a második legnépszerűbb pedig a hibrid-benzines. Az akkumulátoros elektromos autók részesedése februárban nem változott az egy évvel korábbihoz képest, elmaradt viszont a tavalyi átlagtól.