Kezdőlap / Rovatok / Zöldinfó / Állatvédelem / Újabb faj halhat ki

Újabb faj halhat ki

Harminc éven belül kihalhatnak a vadon élő szumátrai elefántok, hacsak nem történik előrelépés a védelmükben – közölte a Természetvédelmi Világalap (WWF) kedden.

Az ázsiai elefántok Szumátrán élő alfajának eddigi veszélyeztetett minősítését kritikusan veszélyeztetettre módosította a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) is, miután az állatok elvesztették élőhelyeik 70 százalékát, populációjuk pedig felére csökkent egyetlen generációváltás alatt. Az állatok legfőbb ellensége az erdőirtás, illetve az egykori erdőterületek mezőgazdasági felhasználása, ami hasonlóképpen veszélyezteti a szumátrai tigris és jávai orrszarvú fennmaradását is. „A szumátrai elefánt ezzel a kihalás közelébe jutott indonéziai állatfajok egyre gyarapodó listájára került, együtt az orangutánnal, a jávai és szumátrai orrszarvúkkal és a tigrissel. Azonnali és hatékony akció nélkül ezek a csodálatos állatok még a mi életünkben örökre eltűnhetnek” – írta a közleményt jegyző Carlos Drews, a WWF globális fajmentő programjának igazgatója. Ma már mindössze 2400-2800 szabadon élő példányt számlál a szumátrai elefántalfaj populációja a természetben, ez nagyjából a fele az 1985-ös egyedszámnak. A kutatók szerint, ha a jelenlegi trend folytatódik, az elefántok kevesebb mint 30 év alatt kipusztulnak. A WWF felszólította az indonéz kormányt, hogy tiltsa be az erdőirtást, amíg nincsen hatékony fajtamegőrző cselekvési terve.

Bár a szumátrai elefántokat védett állatnak nyilvánították Indonéziában, élőhelyeik nagy része a természetvédelmi övezeteken kívülre esik, így azok termőterületté alakíthatók. A helyzet különösek kritikus a sziget középső részén, Riau tartományban, ahol a gyors erdőpusztítás miatt az ott élő elefántoknak már a 80 százaléka eltűnt kevesebb mint 25 év alatt. „Riau kilenc csordájából hatot vesztett el. Az fakitermelő koncessziók birtokosainak, a papírgyáraknak és a pálmaolaj-ágazatnak jogi és etikai kötelessége a veszélyeztetett fajok védelme” – mondta a WWF indonéziai részlegének munkatársa, Anvar Puroto. Egy Norvégiával megkötött egymilliárd dolláros egyezmény részeként tavaly május óta két évig nem adható ki engedély az elsődleges erdők irtására Indonéziában, ám környezetvédők szerint a moratóriumot már a hatályba lépésének napján megszegték.

Ajánlott tartalom

Megdöbbentő: Mintegy hárommilliárd észak-amerikai madár tűnt el 1970 óta

Az észak-amerikai kontinensről mintegy hárommilliárd madár tűnt el 1970 óta, a teljes állomány mintegy 30 százaléka, az olyan mindennapos madaraknak, mint a veréb és a feketerigó is csökken a populációja - írták amerikai és kanadai kutatók a Science című tudományos folyóirat honlapján közzétett tanulmányukban.