Új izzócsere programot hirdet a zöldtárca

Négyszázötven millió forint keretösszegű, új izzócsere programot hirdet a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) – jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Szabó Imre miniszter.

A Zöld Beruházási Rendszer részeként meghirdetett – azaz kvótabevételekből finanszírozott – program keretében időseket, nagycsaládosokat és fogyatékkal élőket segítő alapítványok és egyesületek nyerhetnek támogatást energiatakarékos izzók beszerzésére – mondta Szabó Imre.
Az MTI kérdésére a miniszter elmondta,  hogy az eredeti tervek szerint a munkanélkülieket segítő szervezetek is pályázhattak volna, az egyeztetéseken azonban kiderült, hogy “megkülönböztetett bánásmódra tartanak igényt”. A tárca ezt nem teljesítette, ragaszkodott a mindenki számára egységes feltételekhez, így ezek a szervezetek ebből a programból kimaradnak – tette hozzá Szabó Imre.

Az április 7-én induló izzócsere programban résztvevő alapítványok, egyesületek az általuk segített rászorulók háztartásai javára, valamint saját intézményük számára pályázhatnak. Egy háztartás maximum 40 ezer, egy szervezet legfeljebb 10 millió forint támogatásban részesülhet – részletezte Szabó Imre.
A tárca nem írja elő, hogy a nyerteseknek pontosan milyen típusú, márkájú izzót kell megvásárolniuk, ez a szervezetek maguk döntik el, jellemzően több ajánlat bekérésével és mennyiségi árkedvezmény érvényesítésével. A minisztérium ugyanakkor nyitott a konzultációra az egyes izzótípusokról, a beszerzés módjáról – magyarázta a tárcavezető.

Szabó Imre a régi izzók begyűjtésének fontosságát is kiemelte. Mint mondta, ezt is megkövetelik a pályázóktól.
A program céljaiban és tartalmában is az előző, 230 millió forint összegű, uniós támogatású izzócsere program folytatásának tekinthető, és illeszkedik a Zöld Beruházási Rendszer (ZBR) többi klímavédelmi projektjéhez, így a Klímabarát Otthon és a Klímabarát Háztartás programokhoz – mondta a miniszter.
Szabó Imre rámutatott: ha egy család öt régi izzót energiatakarékosra cserél, éves szinten 17 ezer forint rezsiköltséget takaríthat meg. A nemzetgazdasági szinten mintegy évi 1,5 milliárd forintra rúgó pénzügyi megtakarítás mellett jelentős a program környezetvédelmi hatása is: az új izzók akár 80 százalékos energia megtakarítást is elérhetnek, ennek révén pedig csökken az ország szén-dioxid-kibocsátása, hiszen az energia nagy részét jelenleg fosszilis forrásokból állítják elő.
A programban várhatóan kicserélt 430 ezer izzónak köszönhetően az erőműveknek közel 6,3 megawattal kevesebb áramot kell előállítaniuk, aminek következtében 47 ezer tonnával csökken a szén-dioxid-kibocsátás – hangsúlyozta Szabó Imre.

Ajánlott tartalom

Közel 60 ezren válaszoltak a zöld konzultációra

Nagy siker a zöld konzultáció: eddig mintegy 60 ezren válaszoltak a Közös ügyünk a zöldenergia elnevezésű online párbeszéd kérdéseire - mondta a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. igazgatósági elnöke Siófokon szombaton.

Nincs hozzászólás

  1. Remélem olvassa valaki, amit ideírok.
    Vigyázat! Ez a hír megtévesztő, akik pedig ezt az úgynevezett izzócsere programot kitalálták, csak a saját zsebüket töltik. Már utána érdeklődtem és ahhoz képest, hogy most is a LED világítás cikkei közé tették, semmi köze nincs a LED-ekhez. Kompakt fénycsöveket lehet ezen a programon belül szerezni, de csak az általuk kijelölt helyen, az általuk meghatározott fénycsövet, az általuk meghatározott áron. És ebből adnak talán kedvezményt, de csak a felsorolt csoportoknak.
    Az izzóhoz képest a kompakt fénycső hatásfoka ugyan jobb, de a LED a legjobb kompakt fénycsőnél is legalább ötször jobb hatásfokkal dolgozik. Ezért az izzó is és a kompakt fénycső is az utolsókat rúgja. Viszont a raktárak még tele vannak velük és valahogyan el kell adni a raktárkészleteket is.
    Ha leárazzák még mindig kevesen veszik, mert egyre többen ismerik LED-ek lényegesen jobb hatásfokát.
    Ezért kitalálták hogy beetetik az embereket “izzócsere programmal” , így nemhogy olcsóbban, hanem még drágábban is adhatják az egyre eladhatatlanabb raktárkészletet. Az emberek meg majd megveszik, hiszen támogatást kapnak rá és akkor tényleg olcsó egy kicsit.
    Jól járnak a gyártók, mert jó áron szabadulnak meg a szinte eladhatatlan kompakt fénycsöveiktől.
    Igen jól járnak azok akik ezt az egész hazugságot kitalálták és véghezviszik, a belőle keletkező igen nagy pénz egy részét pedig simán zsebrevágják.
    Nem jár jól az ország, mert az elektromos fogyasztás nem csökken a csere miatt.
    És a kisember sem jár jól, mert szinte ugyanolyan hatásfokú világítóeszközöket lőcsöltek rá, mint amilyeneket eddig is használt.
    Amit leírtam, az nem politikai indíttatású, kizárólag tényekre alapoztam.
    Bárki utánaérdeklődhet és meggyőződhet róla, hogy igaz, amit írtam.
    Csak az a fontos, hogy senki ne dőljön be ennek a hazugságözönnek, amely egy minisztérium segítségét ígéri. CSALÁS AZ EGÉSZ!

  2. kedves karcsi59!

    Teljesen egyetértek azzal amit leírtál
    sok ilyen cikk kellene ami felnyitja a korlátolt emberiség szemét
    hasonlo a véleményem nekem is ,ha érdekel a gondolatmenetem,elolvashatod regebbi hozzászolasaimat elektromos auto,hibrid auto,hidrogén-üa. cella témakörben.
    és ha nem csak igy szeretnél elmélkedni:
    e mail címemet megtalálod a:csikospanzio.hu honlapomon.
    Isten áldjon,és a gondolataidat gondolataidat!