Új forradalom törheti le az energiaárakat

Nem is olyan sokára éreztetni fogja a hatását a napenergia az energiahordozók árában – állítják amerikai szakemberek, akik szerint az USA-ban máris megfigyelhető az újdonság egyesek számára jó, másoknak kellemetlen hatása.

Eljött-e a napenergia kora? – teszi fel a kérdést a CNBC cikke, és a megkérdezett szakértők talán meglepő módon nem azt felelik, hogy erre még sokat kell várni. Nem is olyan régen az energetikai szektorban dolgozók a scifirajongók egyik hagymázas álmának tartották a napenergia felhasználását, és azok a közüzemek, amelyek mégis próbálkoztak vele, csak ügyetlenkedtek, ám ma már a szakértők egyetértenek abban, hogy átformálhatja az energiapiacot.

A napenergia mostanra elég olcsóvá vált ahhoz, hogy az országok egy részében a gazdaságos felhasználás szempontjából felvegye a versenyt az olajjal, a gázolajjal, a kerozinnal és a folyékony gázzal (lng). Ugyanakkor az áramellátásban elég kicsi a részesedése ahhoz, hogy ne befolyásolja érezhetően az árakat egyik piacon sem – derült ki a Bernstein Research tőzsdei befektetési cég és kutatóintézet nemrégiben megjelent tanulmányából.

Kicsi, de erős

A napenergia 2012-ben mindössze 0,17 százalékkal rendelkezett a világ energiaellátásából, ezért alig észrevehető a világ nagy energiaszolgáltatóinak radarképernyőjén, ám a változás valószínűleg már elkezdődött. A napenergia-termelés a dolog természeténél fogva egyszerűen egyre nagyobb és nagyobb lesz. Mivel ez ma már egy technológia – azaz nem valamiféle laboratóriumi kísérlet – az ára az idő előrehaladtával folyamatosan csökken. Eközben a fosszilis energiahordozók kitermelése egyre drágábbá válik – szögezi le a Bernstein.

Ahogy a napenergia érezhető helyet szorít ki magának az ellátásban az utóbbiak rovására, úgy válik elkerülhetetlenné az árak esése. Igaz, ez világszinten még az agresszív várakozások szerint is csupán egy évtizedes távlatban várható. Más kérdés azoknak a térségeknek az esete – például az USA Kalifornia állama, Németország, Ausztrália -, ahol jelentős napenergia-rendszerek üzemelnek. Ezek hatását már most is érzékelni lehet – állítják a kutatóintézet szakértői.

Zsíros profit

Miután a napelemek és a nap hőjét hasznosító erőművek nappal termelik az elektromos energiát, a csúcsfogyasztási időszakokban mérséklik a felhasználók nem ebből a forrásból származó igényét. Az energiaszolgáltatók korábban a csúcsfogyasztás idején érték el legnagyobb nyereséget, ám ez eltűnőben van – állapítja meg a Bernstein. Tovább árnyalja a képet, hogy egyre több napelem jelenik meg a házak és a csarnokok tetején, amelyek a közüzemektől származó áram iráni igényeket szorítják le.

Nem a tőzsdei vállalat azonban az egyetlen, amely potenciális árletörő eszközt lát a napenergiában. A McKinsey & Co. üzleti tanácsadó cég szerint a rendszerek telepítési költségének csökkenése nyomán a napenergia – gazdasági értelemben – belátható közelségbe került a hagyományos áramtermelő megoldásokhoz, a szén-, a gáz- és az atomerőművekhez. Piactól függően az új napenergetikai beruházások láthatják el az új fogyasztás felét – teszik hozzá a tanácsadó cég szakértői, megjegyezve, hogy 2013 első tíz hónapjában az USA-ban az új kapacitások ötödét adták napenergia-projektek.

Fecskék

Több nagy amerikai vállalat, amelynek kiterjedt létesítményhálózata van és sokat fizet az áramért, kereskedelmi szintű mennyiségű napelemet telepít épületei, csarnokai tetejére, mégpedig olcsóbban, mintha közüzemektől venné az elektromos energiát. Az egyik első fecske ezen a téren a Wal-Mart, a világ legnagyobb áruházlánca, amely 2020-ra száz százalékban megújuló forrásból akarja ellátni magát. Jelenleg 20 százalék ez az arány.

A bányaipar és a hadsereg elszigetelt térségekben lévő egységeinél használ napelemeket. Ezek kezdeti lépések, de ha beválnak, a napenergia felhasználása robbanásszerűen terjedhet – állítják a McKensey szakértői.

forrás: napi.hu

Ajánlott tartalom

Kísérleti üzemanyagár-statisztikát indít a KSH

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a régiós üzemanyagárak monitorozása és összehasonlíthatósága érdekében 2024. április 19-én pénteken közzéteszi új kísérleti statisztikáját. Az üzemanyagár-kísérleti statisztika alapját az Eurostat Weekly Oil Bulletin jelenti, amelynek adataiból a KSH régiós átlagárat számol a 95-ös benzin és dízelüzemanyagokra vonatkozóan - jelentette be szerdán a KSH.