Új fajtával csökkenthető lehet a mogyoróallergia

Hagyományos keresztezéssel olyan földi mogyorót fejlesztettek ki amerikai kutatók, amely kisebb mennyiségben tartalmazza az allergiát kiváltó fehérjéket – ismertette hétfőn a BBC hírportálja.

A földi mogyoróra adott allergiás reakció egyre gyakoribb az amerikai gyerekek és felnőttek között, de Európában sem ritka az ételallergiának ez a formája. Egy, az allergiáról tartott londoni konferencián Soheila Maleki nyújtott tájékoztatást az amerikai mezőgazdasági minisztérium által támogatott fejlesztési programról, amelynek eredményeként kettőtől öt éven belül forgalomba kerülhet a csökkentett allergén tartalmú földi mogyoró.

A mogyoróallergia legtöbbször légzési problémákat vált ki az érintetteknél, ám súlyos esetben életveszélyes anafilaxiás sokkot is okozhat. A kevesebb allergén fehérjét tartalmazó mogyoró elsősorban a gyerekek számára lesz előnyös, mert kisebb eséllyel fejlődik ki náluk az ételallergia. A már mogyoróallergiás embereknél nagyobb mennyiség elfogyasztása után jelentkezhet csak a káros válaszreakció, ezért étkezésükben kevesebb megszorítást kellene alkalmazniuk.
A kutató úgy véli, hogy az új fajtát az allergia úgynevezett immunterápiájában is bevethetik majd, amelynek során deszenzibilizálják az allergiát kiváltó fehérjével szemben a pácienseket.

Ajánlott tartalom

Karcsúsít a JYSK: évi több tonna alumíniumot és több mint 40 konténert spórolnak meg

Változás jön a JYSK bizonyos termékeinél: a dán vállalatnál a paplanokat ezentúl máshogyan csomagolják, ezzel annyit helyet spórolnak meg, hogy évente több mint 40 konténerrel kevesebbet használnak majd. A kerti székekről pedig eltűnik egy alumínium díszítő elem, amivel évente 22 tonnával csökken a felhasznált alumínium mennyisége.