Új centrum a Formula E-ben a helyszín, Donington Park

A Formula E kategóriában versenyző valamennyi csapat egy “fedél” alá kerül a jövőben annak a megállapodásnak a nyomán, amelyet a Formula E és a Donington Park Racing Circuit képviselői megkötöttek.

Ennek megfelelően Angliában lesz a széria központja, nevezetesen a híres Danington Parkban, ahol a nevezett csapatok tesztelésre is használhatják a híres pályát, írja az alternativenergia.hu. Hivatalosan ugyan csak a közelmúltban jelentették be a két fél közötti egyességet, de az új létesítmény építése már az év második napján megkezdődött. Mit nyújt majd a csapatoknak az egyedülállónak tekinthető központ? Széleskörű kiszolgálást: mind a tíz csapat kap irodákat, viszonteladói helyiségeket és nyilvánvaló módon a szereléshez szükséges garázsokat. A több mint 150 főt foglalkoztató Formula E saját csapata is az épületben fog dolgozni.

Tesztelés céljából is igénybe vehetik majd a pályát az istállók, így a közös “fedél” alatt próbálgathatják a Spark-Renault SRT-01E-t. A Western Paddock részen helyezkedik majd el központ, mindössze 100 méterre magától a pályától. Az építkezés alapkövetelménye a fenntarthatóság, ennek szem előtt tartása elsődleges. Ílymódon az épület eleget fog tenni a BREEM néven futó tanúsítvány “nagyon magas” fokozatának.

Alejandro Agag promóter kijelentette: “A Donington Parkban megvalósuló új létesítmények egy tökéletes központot biztosítanak a Formula E működtetéséhez. Számos helyszínt megnéztünk Európában, de a brit motorsportipart a legjobbként tartják számon a világon, így könnyű döntés volt hogy Angliában legyen a központ.” Agag kiemelte azt is, hogy a DHL központjának közelsége és a East Midlands Airport is kezükre játszott az elhatározásban, ugyanis így nagymértékben csökkenteni tudják a CO2 kibocsátást a szállítás során. Ha minden a tervek szerint halad, várhatóan április végén ér véget az építkezés és az első csapatok május elsején már költözhetnek is szálláshelyükre.

Ajánlott tartalom

A BMW Group tervezőmérnökei bemutatják a Neue Klasse minden érzékszervet átható élményét

A milánói Salone del Mobile dizájnhét keretében a müncheni központú vállalatcsoport reflektorfénybe gurítja a jövő holisztikus vízióját.