Új biomassza kazán szolgálja Tiszaújváros távfűtését

A Sinergy Kft. tulajdonában lévő Tisza BioTerm Kft mintegy 130 millió forintos beruházása keretében elkészült és megkezdte működését egy új 500 kW hő-teljesítményű, fluidágyas biomassza kazán a Tiszaújvárosi Fűtőerőműben. A projekt az Európai Unió, valamint az Új Széchenyi Terv 65 millió forintos támogatásával valósult meg.

A Sinergy Kft. a Tiszaújvárosi Önkormányzattal kötött 20 éves hőszolgáltatási szerződés keretében építette meg saját beruházásában a Tiszaújvárosi Fűtőerőművet és 2002 óta a városban 5.500 lakás, valamint több közintézmény és a rendelőintézet folyamatos távhőellátását biztosítja. A távhőtermelés teljes mértékben földgáz alapú korszerű technológiával, kazánokkal és gázmotorokkal történik. A földgáz alapú kapcsolt hő- és villamos energiatermelés támogatásának 2011-ben történt megszüntetésével, illetve a távhőtermelői árak – sok esetben nem minden költségelemet figyelembe vevő – rendeleti meghatározásával a Tiszaújvárosi Fűtőerőmű is a hosszú távú szerződésben rögzített működési feltételekhez képest jóval kedvezőtlenebb helyzetbe került. A tavaly hatályba lépett NFM rendelet a korábban kialakult kedvezőtlen helyzetet tovább súlyosbította, s veszteséges gazdálkodásra kényszeríti a fűtőerőművet. Figyelembe véve a nemzeti energiastratégia hosszú távú célkitűzéseit, valamint a kormányzat rezsicsökkentésre vonatkozó törekvéseit, illetve elemezve a különböző fejlesztési lehetőségeket, a Sinergy Kft arra a következtetésre jutott, hogy távhőtermeléshez szükséges alapanyag ellátás diverzifikációjával, a gáz mellett a biomassza tüzelőanyag felhasználásával lehet a távhőtermelés hatékonyságát leginkább növelni. Bár ez további beruházással jár, de egyaránt lehetőséget teremthet a fűtőerőmű pénzügyi stabilitásának helyreállítására és a hosszú távú stabil működtetésére, valamint lakosság fűtési költségeinek csökkentésére.

A tulajdonos Sinergy Kft. a fűtőerőmű nehéz gazdasági helyzete ellenére Tiszaújvárosban egy új 500 kW hőteljesítményű biomassza kazán létesített, amelynek a sikeres próbaüzemet követő ünnepélyes átadása 2013. január 29-én zajlott.
A biomassza kazán a Sinergy és GDHS Kft. közös beruházásában valósult meg és a fűtőerőműhöz csatlakozva szolgáltat hőenergiát Tiszaújváros távhőrendszere számára. A biomassza kazán éves tervezett hőenergia termelése 5.000 GJ, amely a város hőenergia szükségletek mintegy 2%-át teszi ki. A beruházást jelentősen elősegítette a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség képviseletében eljáró „Nemzeti Környezetvédelmi és Energia Központ Nonprofit Kft.”- által megítélt 65 millió forint összegű, vissza nem térítendő támogatás, mely a beruházási költségek 50%-át fedezte.

A biomassza erőművek gazdaságosságát és hosszú távú biztonságos üzemeltetését alapvetően a tüzelőanyag forrása és ára határozza meg. Az alkalmazott fluidágyas kazántechnológia, mely a GDHS saját fejlesztése, egyik lényeges előnye a hagyományos technológiákkal szemben, hogy különböző típusú biomassza alapanyagok elégetésére is alkalmas. A technológia vegyes tüzelési módban, széles tartományban képes fásszárú, lágyszárú, valamint egyéb mezőgazdasági és élelmiszeripari hulladék, melléktermék eltüzelésére és az ebből származó hő hasznosítására, mely lehetőséget teremt évről évre a legoptimálisabb – környezet védelme, foglalkoztatáspolitika, energetikai többszörös – tüzelőanyag portfólió kialakítására. A hőtermeléshez szükséges alapanyag ellátás biztosítása érdekében, a kazán beruházáshoz kapcsolódik a Sinergy egy másik folyamatban lévő beruházása, amely során 2013 tavaszán elkezdődik egy 10 hektáros energiaültetvény telepítése Tiszaújváros környezetében. Ezzel válik teljessé az a beruházási modell, amely mintául szolgálhat a további fejlesztésekhez. A két projekt megvalósításával az a Sinergy célja, hogy az új kazán üzemeltetése során szerzett tapasztalatokat felhasználva, további nagyobb méretű biomassza alapú energiatermelő rendszereket valósítson meg a lehető leghatékonyabb módon. A tervek között szerepel egy további 14 MW hőtermelő kapacitású biomassza kazán megvalósítása is, amely Tiszaújváros távhő igényének ellátását 60%-ban megújuló energiaforrás felhasználásával biztosítaná. A Sinergy ügyvezetése bízik benne, hogy a beruházás, amelynek tervezése már megkezdődött, a januárban megjelent KEOP pályázaton sikeresen szerepel és hasonlóan a most átadott 500 kW-os kazán beruházáshoz, támogatásban fog részesülni, így lehetővé válik a projekt megvalósítása. A beruházás Tiszaújváros és a régió számára nem csak kedvezőbb távhőárakat eredményezne, hanem további előnyökkel is járna; csökkenteni lehetne ezáltal a régió és az ország földgázfüggőségét,  fenntartható módon lehet hasznosítani a régió természeti erőforrásait, illetve közvetlenül és közvetve növekedhet a régió foglalkoztatottsága, például az erdészetek, a mezőgazdaság, szállítás-logisztika területén is.

Ajánlott tartalom

500 ezer forintos, komplett napelemes rendszert dobtak piacra

Az amerikai Zendure új AIO 2400 csomagja teljesen integrált erkélynapelemes rendszert kínál 800 watt teljesítménnyel, könnyű telepítéssel és intelligens vezérléssel.