Túlszárnyaltuk Európát szemétszedésben!

Kitett magért az ország: mintegy másfél milliárd forint értékű munkát végeztek el a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció résztvevői három nap alatt.

Az immár negyedik – eddigi leghosszabb – szemétszedési akcióra majd 120 ezer önkéntes jelentkezett előzetesen. A több mint 1800 helyszínen – a korábbi években lezajlott akciók során szerzett tapasztalatok alapján becsülve – 180-200 ezer ember szedhetett szemetet. Az akció második napján, a „Tisztítsuk meg Európát!” („Let’s Clean Up Europe!”) program keretében május 10-én nemcsak itthon, hanem az Európai Unió összesen 16 tagállamában és öt közösségen kívüli országban is tettek környezetük megtisztításáért az önkéntesek, akik a legtöbben hazánkban vettek részt az akcióban.

Magyarország legnagyobb önkéntes megmozdulásán május 9–11. között – az utolsó napot kivéve kellemes időjárási körülmények között – az esemény történetének legtöbb önkéntese vett részt. A több mint 1800 helyszínen becslések szerint 180-200 ezer ember szedhetett szemetet. A TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció első napján az önkéntesek valamivel több mint 35, a másodikon pedig mintegy 55 százaléka szedett szemetet.

Az előzetes regisztrációról szóló magyar adatok, valamint a Tisztítsuk meg Európát! projekt kapcsán kapott információk alapján Magyarország egyedül teljesítheti a teljes európai uniós elvárást összesen 4 évre vonatkozóan a szemétszedés résztvevőinek tekintetében. Az elvárt résztvevők számát az Európai Hulladékcsökkentési Hét (EWWR) elnevezésű négyéves projekt alapdokumentumában határozták meg. Ez alapján a közösség előzetes elvárása 40 ezer fő/év az EU teljes területére vonatkozóan.

Hazánk 2013-ban csatlakozott az Európai Bizottság EWWR LIFE+ programjához, amelynek célja a környezettudatos gondolkodásmód népszerűsítése, a közvélemény figyelmének ráirányítása a fenntartható környezet megőrzésének és a hulladékkeletkezés megelőzésének fontosságára. A 2009-ben elindított projektben mostanáig 34 ország több millió önkéntes polgára vett részt.

A TeSzedd! akcióban részt vett Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, aki a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Fegyverneken és Karcagon segédkezett a szemétgyűjtésben. Utóbbi helyszínen Dr. Rácz András környezet- és természetvédelemért felelős helyettes államtitkár is csatlakozott az akcióhoz. V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár a Vas megyei Táplánszentkereszten állt be szemetet szedni az önkéntesek közé. Dr. Illés Zoltán, környezetügyért felelős államtitkár és Vámosi Oszkár, a főszervező Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ) ügyvezetője a pestszentimrei Kapocs Magyar–Angol Két Tannyelvű Általános Iskola diákjaival szedte együtt a szemetet az iskola melletti erdőben. A budapesti eseményen csatlakozott a szemétszedőkhöz Ksenija Škrilec, a Szlovén Köztársaság magyarországi nagykövete is.

Dr. Illés Zoltán államtitkár a budapesti helyszínen elismerését fejezte ki a diákoknak, akik a TeSzedd! önkénteseinek felét adták az egész országban. Az akcióra mintegy 60 ezer diákot regisztráltak előzetesen, legnagyobbrészt oktatási intézmények.

Mint az OHÜ ügyvezetője, Vámosi Oszkár elmondta, a TeSzedd! alapvetően nem verseny, azonban egy kicsit mégis az: nem egymást kell túlszárnyalnunk az összegyűjtött szemétmennyiség vonatkozásában, hanem azért kell a lehető legtöbbet megtennünk, hogy minél többen gondolkodjanak környezettudatosan. Ez a mozgalom azért válhatott ilyen sikeressé idén, mert alulról szerveződött: a helyi koordinátorok is önként jelentkeztek a feladatra, és igazán komolyan vették, amit vállaltak – ez látszik meg az eredményeken.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.