Tönkrement a Solar Impulse- napelemes repülő

Bertrand Picard, a Solar Impulse 2 napelemes repülőgép pilótája húszmillió eurót (6,1 milliárd forint) akar gyűjteni 2016-ban, hogy a repülő folytathassa Föld körüli útját – írja az MTI. A Solar Impulse 2 leszállás nélkül, 118 óra alatt tette meg több mint nyolcezer kilométeres útját Japánból Hawaiira, ahonnan azonban hő okozta károk miatt nem tudott felszállni.

A járművön dolgozó szakemberek szerint a gép napelemei már a világkörüli repülés Japán-Hawaii szakaszának első napján túlhevültek. A csapat egész úton figyelt, de a hőmérsékletet nem tudták csökkenteni. A szerintük technológiával nincs probléma, ám a csapat nem számolt azzal, hogy a gyors magasságbeli változások milyen hőmérséklet-ingadozásokkal járnak együtt a trópusi éghajlaton.

A napelemeket nem lehet rövid időn belül megjavítani. Piccard a The Guardian című brit lapnak elmondta, hogy tervei szerint húszmillió eurót gyűjt össze az út folytatásához. „Az ilyen projekteknél minden drága. De úgy gondolom, az út teljesített része akkora sikert aratott, hogy nem lesz nehéz összegyűjteni a pénzt a folytatásra” – mondta a svájci pilóta.

A több mint 17 ezer napcella borította napelemes repülőgép márciusban indult világkörüli útjára Abu-Dzabiból, és Omán, India, Mianmar, Kína, valamint Japán érintésével érkezett meg Hawaiira. A Japán-Hawaii szakasz megtételével a Solar Impulse 2 és pilótája, a 62 éves svájci André Borschberg megdöntötte a leszállás nélküli leghosszabb szólóutazás rekordját.

Amennyiben Picard terve megvalósul, a Solar Impulse 2 folytathatja útját – mondta Alexandra Gindroz szóvivő. A Solar Impulse 2 következő állomása, ahová a tervek szerint legkorábban 2016 áprilisában indul útnak, az amerikai Phoenix lesz. A világkörüli repülés célja, hogy rávilágítson a megújuló energiák jelentőségére.

A gép javítási munkálatait a Honolulutól 30 kilométerre nyugatra fekvő Kalaeloa repülőtér hangárjában végzik. A csapat vizsgálatokat és teszteket is fog végezni az újabb túlhevülések megelőzése érdekében.

forrás: index.hu

Ajánlott tartalom

A zöldenergia a jövő a gazdaságban, az iparban és a közlekedésben is

A zöldenergia a magyar gazdaság jövője a háztartásokban, a közlekedésben és az iparban egyaránt - mondta a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. igazgatósági elnöke vasárnap a társaság Facebook-oldalára feltöltött videóban.