Tömeggyártásra kész a napelemes taxi

A szakemberek szerint elhárultak a technológiai akadályok az elől, hogy a elektromos autók tömegtermékké váljanak. Csak a fogyasztók feje nem áll még készen a váltásra.

Még a luxusautók piaci szegmense is megmozdult. A Rolls-Royce 2011-ben állt elő az 530 ezer dollárba (potom 110 millió forintba) kerülő Phantom elektromos változatával. A vállalat dollármilliárdokat költött ennek az elektromos prototípusnak, a 102EX-nek a kifejlesztésére, s képviselői állítása szerint a(z akkor) legnagyobb autóakkumulátorral látták el a modellt, írja a piacesprofit.hu.

Louis Palmer két évet töltött azzal, hogy körbeutazza a világot szolártaxijával. Olyan ökotudatos celebek ültek be járgányába, mint az ENSZ-főtitkár Ban Ki-moon és az Avatarral holisztikus természetfilozófiát zengő James Cameron. A napenergiát fogyasztó taxinak tíz óra napsütés kell, hogy két órát tudjon közlekedni. Palmer azt nyilatkozta a CNN-nek, hogy ha valaki tíz négyzetméternyi szolárpanelt helyez a háza tetejére, akkor nemcsak a háztartási gépeit tudja ellátni, de az autó akkumulátorának feltöltésére is jut kapacitása. Annak a bizonyos tíz négyzetméteres felületnek köszönhetően évente 15 ezer kilométert lehet megtenni az úton, állítja a tervező. Palmer szerint mindannyian hozzászoktunk, hogy egy villámgyors feltankolással 200-300 kilométert is vezethetünk.

útvonal

Az elektromos autók ezt (egyelőre) nem teszik lehetővé: az akkufeltöltés hosszánál lényegesen rövidebb a vezetési időtartam, s ez másfajta logisztikát és közlekedési szokásokat igényel az autósoktól, ebben rejlik az elektromos autókra áttérés fő akadálya. A kis kék szolárjármű, a Solar Tax egyébként Budapesten is megfordult Európát átszelő útján.

Ajánlott tartalom

Naperőmű épül Nagykátán, 1200 darab napelemet telepítenek

630 kilowattpeakes naperőművet épít a Photon Energy Nagykátán.