Több tízezer rozmárt űzött partra az olvadó jég Alaszkánál

Partra kényszerült több tízezer rozmár Alaszkánál, mivel elolvadtak a jégtáblák, amelyeken rendszerint pihenni szoktak.

Bár az állatok nagy száma miatt a hasonló jelenség szokatlannak számít, a múltban már legkevesebb kétszer is előfordult, 2007-ben és 2009-ben. Ezekben az években is a korábban alig tapasztalt léptékben húzódott vissza a jégtakaró.
A rozmárok most Point Lay közelében egy 1,6 kilométeres partszakaszon zsúfolódtak össze – mondta el Anthony Fischbach biológus. Szakértők attól tartanak, hogy a közel egytonnás állatok agyonnyomhatják egymást, ha pánik tör ki. Az amerikai vadvédelmi szolgálat menekülési útvonalak kialakításán fáradozik a számukra, hogy elkerüljenek egy esetleges katasztrófát. A rozmárok bizonytalan ideig maradhatnak a parton, a biológus becslése szerint elegendő táplálékot találnak maguknak. Az időjárási statisztikákkal foglalkozó hivatal képviselője elmondta, a jég már régóta visszahúzódóban van, ez vélhetően az éghajlatváltozással függ össze. “Valószínű, hogy még több ilyen nyarat érünk meg, nincs jele az északi-sarki jég regenerálódásának” – fogalmazott a szakember.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.