Legkevesebb kétszáz fehérajkú delfint mentettek ki a Manilai-öbölből kedden. Önkéntesek és halászok százai vettek részt a sekély vízbe tévedt állatok mentésében.

Több száz delfint mentettek meg a Fülöp-szigeteknél

Legkevesebb kétszáz fehérajkú delfint mentettek ki a Manilai-öbölből kedden. Önkéntesek és halászok százai vettek részt a sekély vízbe tévedt állatok mentésében.

Valószínűleg egy tengeri rengés károsította a delfinek dobhártyáját, és zavarta meg őket a tájékozódásban, de az is előfordulhatott, hogy a raj egy beteg vagy sérült példányt követve jutott az öbölbe – nyilatkozta Malcolm Sariento, a halászati és vízi források irodájának munkatársa.

Elmondása szerint a delfinek – 200 és 300 közötti példány – egy mérföldre a parttól úszkáltak fel-le Bataan tartomány Pilar és Orion települései között. A tartomány kormányzója magán- és állami segítségnyújtásra hívott fel. Halászok és a falvak lakói a mellig érő vízben gázolva tapsolni kezdtek és csapkodták a víz felszínét, hogy ezzel űzzék el a delfineket a parttól. Több mint húsz, motorját leállító hajó vezette vissza az állatokat a nyílt tengerre. “Ez nagyon ritkán fordul elő, ez az első alkalom, hogy egy ekkora raj úszott be a Manilai-öbölbe” – mondta Sarmiento.

Alberto Venturina, az elöljárósági állatorvos beszámolója szerint északabbra, Abacuay településnél három döglött delfint vetődött partra, két nőstény és egy kölyök hím. A nőstények egyike vemhes volt, mindkét felnőtt példánynak sérült volt a dobhártyája. A sérült dobhártyájú delfinek nem tudnak tájékozódni, táplálékot keresni, és az úszáshoz is túl gyengék, ezért csak sodródnak az áramlattal. Amennyiben a vezér betegedik meg, azonosítani kell, majd ki kell vonni a raj látóköréből, hogy az egészséges állatok vissza tudjanak térni a tengerbe – fűzte hozzá a szakember.

A halászati hatóság együttműködött magáncsoportokkal és halászokkal, hogy visszatartsák a delfineket a partra vetődéstől, és hogy megelőzzék a további pusztulást. Őröket állítottak a környékre, a halászokat pedig figyelmeztették, hogy ne bántsák a delfineket. A Fülöp-szigeteken nem szokatlan a delfinek szárazföldre sodródása, de igen ritkán fordul elő, hogy ekkora számban vetődjenek partra.

A fehérajkú delfin fenyegetett faj, ami azt jelenti, hogy a jövőben veszélyeztetetté nyilváníthatják.

Ajánlott tartalom

Közel 60 ezren válaszoltak a zöld konzultációra

Nagy siker a zöld konzultáció: eddig mintegy 60 ezren válaszoltak a Közös ügyünk a zöldenergia elnevezésű online párbeszéd kérdéseire - mondta a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. igazgatósági elnöke Siófokon szombaton.