Több jut az e-hulladékra

Az idén összesen hatezer tonna katódsugárcsöves hulladék kezelésére lesz állami forrás, ez másfélszerese a tavalyi értéknek. Az új pályázat előkészítését már megkezdték, azt azonban egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor írják ki a tendert.

A tavalyinál jóval nagyobb mennyiségű katódsugárcsöves (crt) hulladék kezelésére és hasznosítására lesz pályázati forrás – tudta meg a Világgazdaság. Míg a múlt évben összesen 4000 tonnányi (3200+25 százalék) crt monitor, illetve televízió gyűjtését és feldolgozását támogatták, addig idén ez az érték 50 százalékkal bővül, így a teljes keret 6000 tonna (4800+25 százalék) lesz – tájékoztatta lapunkat az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatósága (OKTF NHI). Az OKTF NHI közlése szerint összesen 380 millió forint áll majd rendelkezésre erre a célra.

Mint arról korábban beszámoltunk, lényegesen körülményesebbé vált az elmúlt hónapokban a már nem használt katódsugárcsöves készülékek hulladékként történő leadása. A problémát az okozza, hogy elfogyott az ilyen típusú hulladékok feldolgozására szánt pályázati forrás, így az ezzel foglalkozó cég jóval kevesebbet vesz csak át, mint amire igény lenne. Ez azt eredményezte, hogy a begyűjtőknél jelentős készletek halmozódtak fel, emellett pedig kénytelenek pénzt kérni azoktól a vállalkozásoktól, amelyek beviszik hozzájuk a lecserélt katódsugárcsöves monitorokat, televíziókat. Ez oda vezetett, hogy míg korábban az ilyen berendezések leadásáért a cégek pénzt kaptak, most nekik kell fizetniük azért, hogy átvegyék ezeket a begyűjtéssel foglalkozó társaságok. Ezt az indokolja, hogy a hulladék crt eszközök felhalmozódása logisztikai szempontból komoly kihívást jelent az érintett vállalkozásoknak, mivel ezeket fedett helyen, lebetonozott területen kell tárolni, hogy megakadályozzák a veszélyes anyagok környezetbe jutását. A megnövekedett költségeket kell kompenzálniuk a beszedett díjjal.

A bennük található anyagok miatt veszélyes hulladéknak minősülő katódsugárcsöves készülékek feldolgozási költségét nem fedezi az azokból származó hasznosítható anyag értéke, így ez a tevékenység mindenképpen igényli az állami támogatást. Az újrahasznosításuk finanszírozására szolgál a termékdíj, amit az elektronikus és elektromos készülékek gyártói fizetnek. Elvileg ezt az összeget kell az államnak visszaosztania az elektronikai hulladék feldolgozására.

A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

Kiemelt segítséget kap három vármegye a zöld átálláshoz

A Környezeti és energiahatékonysági operatív program plusz (Kehop plusz) forrásaiból mintegy 110 milliárd forint jut a három leginkább környezetszennyező gazdaságú vármegye zöld átállásának kiemelt támogatására - jelentette be a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium közlekedési, környezeti és energiahatékonysági fejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára kedden Egerben.